Index Vakbarát Hírportál

Sorozat készül Móricz Zsigmond regényéből

2022. július 27., szerda 10:26 | aznap frissítve

Elkezdődött a Tündérkert című magyar történelmi-politikai thriller forgatása. A 8 részes sorozat Móricz Zsigmond háromkötetes Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című kötete alapján készül. A sorozat televíziós bemutatója 2023 szeptemberében várható.

Pontosan 100 esztendő telt el az 1922-ben kiadott regény és a 2022 nyarán elindult forgatás között. A sorozatban Móricz Zsigmond Tündérkert című regénye nyomán a XVII. századi Erdély izgalmas politikai és színes társadalmi világa elevenedik meg, szerelemmel, intrikával és csavaros fordulatokkal átszőve, a korszak két meghatározó férfiújának, Bethlen Gábornak és Báthory Gábornak a főszereplésével.

Majdnem négy éve dolgozom ezen a sorozatterven, kiemelt öröm volt számomra, amikor elnyertük a Nemzeti Filmintézet támogatását a sorozatra vonatkozóan, és az MTVA is koprodukciós partnerként csatlakozott

– árulta el Helmeczy Dorottya producer. Hozzátette: „Erdélyi születésű filmesként azt ígérem a nézőknek, hogy olyan történetet kapnak, amit meg kell, hogy ismerjünk, és olyan kivitelezésben, ami egy karakterközpontú, egészen elemelten mesés világban játszódó, korabeli politikai thriller.”

A Tündérkert sorozatot Madarász István rendezi, aki a különös atmoszférájú Hurok című thrillerrel robbant be a köztudatba. „Azonnal megfogott, hogy mennyire különlegesen erős hangulata van ennek a forgatókönyveknek. Egy százéves regénytől talán sokan egy ósdi és poros történetet várnának, de a Tündérkert meglepően komor, drámai, kegyetlenül csavaros, erőszakos és szexi” – sorolta a rendező.

Erdélyi étkezés, lakhatás és káromkodás

A történelmi háttérre kiemelten akartak figyelni a készítők. „A forgatókönyvíró csapattal elmélyült közös munkát végeztünk, jóleső érzés volt megtapasztalni, hogy az alkotók komoly gondot fordítottak a történelmi háttér, a korabeli anyagi kultúra és a mindennapi élet különféle jelenségei, például az étkezési szokások, a lakáskörülmények vagy akár – érdekességképpen említem meg – a XVII. századi káromkodások megismerésére. Az egyik legizgalmasabb feladatom volt a szereplők személyiségére vonatkozó történeti források összegyűjtése, amelyek kiegészíthették a regényben ábrázolt karakterekről meglévő ismereteinket” – foglalta össze Oborni Teréz, a produkció történész szakértője.

A sorozat írói Bereményi Géza, Tasnádi István és Horváth András Dezső, epizódírója Jeli Viktória.

Rovatok