Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Miska János

2022. augusztus 3., szerda 11:49

Az 1956 utáni kanadai magyar irodalmi élet kiemelkedő személyisége szerdán hajnalban, hosszan tartó súlyos betegség után, 90 éves korában Budapesten halt meg – közölte a család nevében Koltay Gábor filmrendező az MTI-vel.

Miska János 1932-ben született Nyírbélteken. Hajdúböszörményben érettségizett 1953-ban, majd az ELTE-n tanult összehasonlító irodalmat és újságírást. Az 1956-os forradalom miatt tanulmányait megszakította, 1957-ben elhagyta Magyarországot, a kanadai Hamiltonban tanult tovább, a McMaster Egyetemen. 1961-ben szerzett diplomát történelem–filozófia szakon, majd később könyvtár szakon is.

Alberta és Közép-Kanada könyvtárfejlesztésében, automatizálásában komoly szerepet vállalt, ezekért több állami kitüntetésben is részesült. Ebben az időszakban jelentek meg olyan művei, mint a Celebration, 1910–1985: An annotated bibliography of Agriculture Canada vagy a Kanadából szeretettel: Válogatott írások 1975–1985. Harmincéves szolgálat után nyugdíjba ment, de ezután is dolgozott íróként, szerkesztőként Brit Columbiában.

A kultúra lovagja

2013-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki a kanadai magyar kultúra és magyarságkutatás terén elért kimagasló eredményeiért, a kanadai magyar szellemi élet szervezése és a nemzeti kultúra népszerűsítése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként. 2016-ban megkapta a Magyar Kultúra Lovagja címet.

Életéről Koltay Gábor 2017-ben dokumentumfilmet rendezett Megyek fáklyát gyújtani – Miska János története címmel.

Rengeteg kötete jelent meg, több száz írásában népszerűsítette a magyar irodalmat, kultúrát és tudományos eredményeket. Szülőfaluja, Nyírbéltek díszpolgári, Hajdú-Bihar Megye tiszteletbeli polgári címmel ismerte el, az MTA köztestülete, valamint sok más irodalmi és tudományos társaság tagja volt.

Rovatok