Index Vakbarát Hírportál

Kicsihuszár ma is csóközönt küld az égből

2022. augusztus 6., szombat 05:55

Nyolc éve már, hogy 2014. augusztus 6-án meghalt egy nagy nevettető. Bajor Imre minden sejtjében színész volt, humorista, sokan az új Kabos Gyulát látták benne, a XX. század nagy színész-komikusát. S valóban, mindkét színészben megláthattuk ugyanazt: szerettek élni, játszani és nevettetni. Sorsukban az is közös, hogy mindketten a Budapesten, a Farkasréti temetőben alusszák örök álmukat.

Bajor Imréről nem is olyan régen írtunk itt, az Indexen, születésnapján, március 9-én. Harnisch Kitti megemlékezését ide kattintva elolvashatják.

Abban is van némi sorsszerűség, hogy Bajor Imre tehetségét egy fővárosi mulatóhelyen, a Balettcipőben fedezték fel. S bár legtöbbször tényleg komikus jeleneteivel örvendeztette meg a nagyérdeműt, a humorral ő is úgy volt, mint Karinthy Frigyes: abban nem ismert tréfát.

A humor lényege ugyanis maga a rögvalóság, és azt csakis az tudja igen magas szinten megjeleníteni, ahogyan Bajor Imre is tette, aki átérzi és ismeri az emberben lakozó bánatot, sóvárgást, esetlenséget, kiszolgáltatottságot, jóságot, törekvést, örömöt és boldogságot.

De vajon mennyire ismerik Önök Bajor Imrét? A következő tesztben erre is választ kaphatnak.

A játék lezárult.

(Borítókép: Bajor Imre színész a budapesti Centrál Színház évadnyitó sajtótájékoztatóján 2012. szeptember 24-én. Fotó: Beliczay László / MTI)

Rovatok