Index Vakbarát Hírportál

Gyulán Tamási Áron munkásságáé a főszerep

2022. augusztus 8., hétfő 13:13

A Gyulai Várszínházban az összművészeti fesztiválprogram szerves részeként már ötödik évben valósítanak meg egy-egy olyan színházi programsorozatot, amely a nemzeti klasszikusaink életműveit állítja középpontba. Székely János, Weöres Sándor, Márai Sándor, Szabó Magda munkássága után idén a 125 éve született Tamási Ároné következik augusztus 12–14. között a Tamási Áron-napok programsorozatával.

Három nap alatt öt előadás, egy tudományos konferencia (előadók: Bertha Zoltán, Béres László, Cs. Nagy Ibolya, Fried István, Márkus Béla, Török Viola), egy kerítéskiállítás és középiskolás diákszínjátszók produkciói dolgozzák fel az életművet. 

A Várszínház negyedik idei saját bemutatója 12-én lesz a Várszínpadon,

a Nemzeti Színházzal közösen létrehozott Tündöklő Jeromos című előadás Márkó Eszter rendezésében, Schnell Ádámmal, Kristán Attilával, Herczeg Péterrel, Bordás Rolanddal a főbb szerepekben és a beregszászi magyar társulat közreműködésével.

Az Erdélyi Szépmíves Céh és a kolozsvári Magyar Színház 1936-ban meghirdetett drámapályázatának díjnyertes darabja volt Tamási Áron színpadi játéka, a Tündöklő Jeromos. A bírálóbizottság így méltatta a művet: 

Székely falusi miliő. Első tekintetre reális, sőt naturalisztikus történet, amely mögött azonban csakhamar hatalmas misztikus háttér alakító erejét érezzük. Az alakok hús-vér figurák ugyan, de mégis többek, mint való személyek. A mi korunkat, egyéni és történelmi sorsunkat eldöntendő nagy eszmék képviselőinek mutatkoznak be az egyszerű emberek. […] Csordultig telve van játékos humorral, nagy emberi jósággal és egyúttal mélységes komolysággal. Az egész darabot átlengi a székely táj sajátos illata, a hegyek éles levegője. Ez a színjáték igazi, őseredeti, a maga különvaló töretlen útját járó, semmi mással össze nem hasonlítható művészet, amely sehol másutt, mint itt, a mi földünkön meg nem születhetett volna.

A Vitéz lélek (Békéscsabai Jókai Színház), a Boldog nyárfalevél (marosvásárhelyi Spektrum Színház), az Énekes madár (Hangjegy Színház) mellett láthatjuk majd a Tószínpadon az Ördögölő Józsiás (Soproni Petőfi Színház – Zentai Magyar Kamaraszínház) című mesejátékot is. A két utóbbi, az Énekes madár és az Ördögölő Józsiás című előadás a Déryné Program keretében érkezik Gyulára, s így csupán 100 forintos regisztrációs jegy megvásárlásával megtekinthető.

Rovatok