Index Vakbarát Hírportál

Energiaválság ide vagy oda, a Nova Twins nem spórolt semmin

2022. augusztus 11., csütörtök 10:49 | aznap frissítve

Két év kihagyás után elstartolt a Sziget, az augusztus 10-i nyitónapon a szervezők kitehették a „megtelt” táblát, ugyanis szerdán telt házas volt a fesztivál. Az est fő attrakciója kétségkívül Dua Lipa nagyszínpados, közel másfél órás koncertje volt, ám kisebb előadók is csaptak hasonló kaliberű – ha nem még nagyobb – bulit, mint napjaink egyik legpopulárisabb énekesnője. A Nova Twins duója bebizonyította, hogy nem a méret a lényeg: a két brit lány valósággal felszántotta az ibis x ALL Europe Színpadot.

Az önmagát urban punk zenekarként aposztrofáló Nova Twins zenészei a nevükkel ellentétben nem ikrek, sőt még csak nem is testvérek. Amy Love és Georgia South gyerekkori barátok, akik összeállásuk előtt már többször dolgoztak együtt. A formáció 2014-ben – akkor még BRAATS-ként – alakult meg, egy évvel később nevezték át magukat Nova Twinsszé, és indultak el a hírnév felé.

A Sziget egyik kisebb színpadánál, az Europe Stage előtt a koncert kezdetekor alig lézengett néhány ember, még az italos bódénál is többen álltak, mint a pódium előtt. Csupán egy-két fanatikus várta a műsor kezdetét. A hűséges rajongók közül többen Budapestig követték a duót, Georgia fel is ismerte őket zenélés közben, és mosolyogva odaintegetett a „jól ismert arcoknak”.

Páratlan hangulat

Energiaválság ide vagy oda, a Nova Twins nem spórolt a kakaóval, olyan „veretős” bulihangulat alakult ki, hogy a nézőtér (már ha lehet így fogalmazni) egy szempillantás alatt megtelt pogózó fiatalokkal, extrém és kevésbé extrém külsejű fesztiválozókkal, kicsikkel és nagyokkal. A duó először járt Budapesten, a lányoknak azonban volt idejük feltöltődni, és a kegyetlen porfelhő mellett a fesztivál hangulatát is magukba szippantani, hiszen a show kezdete előtt néhány órával maguk is a Nagyszínpad előtt bámészkodtak.

A sokszínű közönség láthatólag fantasztikusan érezte magát, hiszen aki ismerte a szövegeket, az torka szakadtából énekelte a dalokat, de a zenekart az est folyamán megismerő „szigetelők” is őrjöngve csápoltak a sorokban. A koncert legnagyobb hangja a fronténekes Love mellett egy első sorban bulizó, önmagát mámoros állapotra ivó lány torkából jött: a fiatal nő úgy ugrált, hogy a sör folyton kiloccsant a repohárból, és úgy sikítozott, hogy az előtte álló közönség – jelen esetben jómagam – kis híján egy egészséges dobhártyával lett szegényebb. 

Mózes-pogó és új dal

A koncertet nézve elöntött az ámulat, és elkezdtem tisztelni az előadókat. A két zenész nem csupán a hangszálaikat tette próbára, de valódi aerobicórát nyomott a színpadon: ugráltak, rohangáltak, nemcsak a kezükkel, de a lábukkal is hangszereltek, közös mozdulatsorok elvégzésére invitálták a közönséget, és még egy kört is kialakítottak a nézőtér elején.

Amy Love úgy választotta szét a tömeget, mint Mózes a Vörös-tengert,

és kezdetét vette a punk koncertek egyik elválaszthatatlan eleme, a pogó.

Meglepetésekben sem volt hiány, a lányok először adták elő Puzzles című dalukat, amely a nemrég megjelent Supernova albumra került fel. A buliról tehát elmondható, hogy az első nap egyik fénypontja volt, hiszen megmozgatta és bevonta a közönséget, a Nova Twins pedig minden bizonnyal új rajongók százait, sőt ezreit mondhatja ezentúl magáénak.

(Borítókép: Karip Tímea / Index)

Rovatok