Index Vakbarát Hírportál

Gonoszt ennyien soha nem szerettek, mint Henry Fondát

2022. augusztus 12., péntek 05:52

1982. március 29-én Henry Fonda mint legjobb színész Oscar-díjat kapott Az aranytó című filmben nyújtott alakításáért. A díjat betegsége miatt nem tudta átvenni, akkor már kerekesszékben élt. Az Oscar-díjjal járó rivaldafényt sem sokáig élvezhette, pár hónappal az elismerést követően, augusztus 12-én meghalt.

Henry Fonda nyugodt, balhéktól mentes életet élt, pedig magánéletét jelentősen meghatározta a nőkhöz fűződő viszonya. A viszony sok esetben szó szerint volt értendő nála, ezt számos házassága is bizonyítja, valamint a nők körében elterjedt hírneve, ami Hollywoodban tapadt rá.

A huszadik század egyik legmeghatározóbb színésze volt, az amerikai filmgyártás, de még a Broadway is a nagy klasszikusok között tartja számon. Nevét olyan hírességek között emlegették mint John Wayne, James Stewart vagy Humprey Bogart.

Gyerekkorában még esze ágában sem volt, hogy színész legyen. Nyomdász édesapja inkább a betűk felé terelte figyelmét, bár az öreg nem tartotta sokra azt, ha valaki abból él, amit leír. Aztán, ahogyan az lenni szokott, a fiatal Henry Fondáról kiderült, hogy tehetsége van a színészmesterséghez. Ebben nyilván az is szerepet játszott, hogy soha semmit nem vitt túlzásba, visszafogott stílusa és férfias ábrázata miatt a filmgyártás is hamar felfedezte magának.

Hideg, kék színű szem

Amikor Sergio Leone felkérte Fondát élete egyik leghíresebb szerepére, az úgynevezett spagettiwestern már a fénykorát élte. Leone már leforgatta híres trilógiáját (Egy maréknyi dollárért; Pár dollárral többért; A Jó, a Rossz és a Csúf), Fondának éppen a legjobb barátja, a Csúf Tuco szerepét játszó Eli Wallach magyarázta el, miért érdemes elfogadnia a gonosz szerepét. Leone azt ráadásul egyenesen Henry Fondának ajánlotta.

A szerep olyannyira illett Henry Fondára, hogy nála gonoszabb gazembert talán nem is láttunk azóta a westernfilmek zsánerében, de az is igaz,  hogy ezzel iskolát is teremtett, azaz: hogyan nézzen ki a vásznon egy szocio- és pszichopata gonosz.

Henry Fondát sokan féltették attól, hogy ez a szerep majd megváltoztatja a róla addig kialakított hős, szerethető ember mintaképét (Érik a gyümölcs, Apacserőd, Háború és béke, Tizenkét dühös ember), de éppen ellenkezőleg történt: rajongói még jobban szerették, imádták.

Az alábbi kvízben erre az egészen kivételes tehetségű színészre emlékezünk.

A játék lezárult.

(Borítókép: Henry Fonda 1945 körül. Fotó: Silver Screen Collection/Getty Images)

Rovatok