Index Vakbarát Hírportál

Az ukrán háború tovább mélyítette az ellentéteket a Pink Floyd tagjai között

2022. augusztus 18., csütörtök 09:00

A Pink Floyd korábbi tagjai már évtizedek óta rendkívül rossz viszonyban vannak, de az ukrajnai háborúról való radikálisan ellentétes véleményük tovább mélyítette az ellentéteket.

David Gilmour és Roger Waters között már négy évtizede, jóval hosszabb ideje, mint amennyit a zenekarban töltöttek, zajlik az ellenségeskedés, és a dolgok nem javulnak. 

A hónap elején Waters rendkívül ellentmondásos interjút adott a CNN-nek, amelyben Joe Biden amerikai elnököt „háborús bűnösnek” nevezte, aki „csak szítja a tüzet Ukrajnában”, a NATO-t pedig azért szidta, mert az „egészen az orosz határig nyomul”. A zenész azt is kijelentette, hogy Tajvan Kína része.

Waters az elmúlt hónapokban nem volt következetes a témában. Március elején azt írta a Facebookon, hogy „undorodik” Vlagyimir Putyin inváziójától, amelyet „bűnös hibának” és „egy gengszter tettének” nevezett. Később ugyanitt már azt írta, hogy a nyugati kormányok „szítják a tüzet … azzal, hogy csak úgy öntik a fegyvereket Ukrajnába”. Néhány héttel később Waters egy podcastban − amelyben Brian Eno zenész és Janisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter is részt vett − elítélte az „Oroszországot démonizáló propagandát” − írta meg a Politico

Nincs olyan dolog, amelyről Watersnek ne lenne véleménye

A 78 éves Waters, aki a Pink Floyd egyik alapító tagja volt, de 1985-ben kilépett a zenekarból, szinte még nem találkozott olyan politikai kérdéssel, amelyről ne lett volna markáns véleménye. Izraelt „apartheid államnak” bélyegezte; nekiment a Brexit-szavazóknak; leszólta Donald Trumpot; és ostorozta az „uralkodó osztályt”, amiért a WikiLeaks-alapító Julian Assange-ot bezáratta.

Waters egykori zenekari társa, David Gilmour − aki 1967-ben csatlakozott a Pink Floydhoz, nem sokkal az egyik alapító tag, Syd Barrett távozása előtt − egészen másképp vélekedik az orosz invázióról, és áprilisban kiadta a Hey Hey, Rise Up! című új kislemezét a Pink Floyd égisze alatt, amely Andrij Klivnyuk, a BoomBox ukrán rockzenekar frontemberének éneksávjával készült, a bevételt pedig humanitárius segélyakciókra fordítják. Gilmour a Rolling Stone magazinnak elmondta, hogy ukrán menye hívta fel a figyelmét egy közösségi médiaklipre, amelyben Klivnyuk énekel.

A 28 év után megjelent első Pink Floyd-szám az ukrán háború ellen protestált 

Gilmour a Guardiannek elmondta, hogy

az unokáim félig ukránok, a menyem, Janina ukrán, a nagymamája három héttel ezelőttig Harkivban volt. Nagyon idős, mozgássérült, kerekesszékes. Janinának és a családjának sikerült átvinnie Ukrajnán keresztül egészen a lengyel határig, és most sikerült eljutniuk Svédországba.

A dal volt az első Pink Floyd-szám, amelyet a 28 éve megjelent legutolsó Pink Floyd-album, az 1994-es Division Bells óta megjelentettek (a 2014-es The Endless River album nagyrészt instrumentális anyag volt, amely a The Division Bellről lemaradt felvételekből állt), és Gilmour azt követően jelent meg, hogy Gilmour azt ígérte, hogy „ez a vége” a mintegy 250 millió eladott albumot számláló zenekarnak.

Gilmour Watersről (a Guardiannek adott interjúban, egykori bandatársa február–márciusi megjegyzései után) egyszerűen így nyilatkozott:

Mondjuk úgy, hogy csalódott voltam, és most lépjünk tovább.

(Borítókép: David Gimour és Roger Waters. Fotó: Jon Furniss/WireImage/Getty Images)

Rovatok