Index Vakbarát Hírportál

Laár András már régen otthagyta a L’art pour l’art Társulatot

2022. augusztus 26., péntek 15:44

A Facebookon jelentette be a L’art pour l’art Társulat pénteken, hogy az alapító Laár András nélkül folytatják a munkát. A háromfősre apadt csapat Stefanovics Angélával kiegészülve megalapította a L’art pour l”art Légitársaságot. Laár András az Index kérdésére elmondta, hogy már februárban kilépett a társulatból, de megállapodtak egymással, hogy erről nem beszélnek.

A társulat csak a csoport tagjai számára olvasható Facebook-oldalán a következő hírt tette közzé:

„Kedves Közönségünk!

A Társulat életében lezárult egy korszak, hogy egy újnak adjon helyet. András kollégánk szólóban folytatja tovább karrierjét, ehhez, természetesen, sok sikert kívánunk neki, mi hárman pedig úgy döntöttünk, hogy együtt folytatjuk tovább.

Sőt rárakunk egy lapáttal! A lapátot Stefanovics Angélának hívják, akivel izgatott örömmel alapítottuk meg a L’art pour l’art Légitársaságot. Októbertől várunk mindenkit új előadásainkon!”

A posztot a tagok – Szászi Móni, Dolák-Saly Róbert és Pethő Th. Zsolt a következőképp írták alá: Szeretettel: Móni, Robi, Zsolt és most már Angéla is.

Laár András, aki szintén nemrég látta a bejegyzést, az Index kérdésére elmondta, hogy ő már februárban kilépett a társulatból, amelynek nemcsak alapítója, hanem még a neve is tőle származik. Első saját színpadi estjének címére talált ki egy szójátékot: Laár pour Laár – Jelenetek a Költő életéből a nyolcvanas évek közepén. Az előadás olyan sikeresnek bizonyult, hogy a produkcióban részt vevő kollégáival úgy döntöttek, társulatként folytatják a munkát. Azt nem akarták, hogy a csapat neve egyértelműen Laár Andrásra utaljon, ezért visszafranciásították. (A l’art pour l’art magyarul azt jelenti: művészet a művészetért.)

A művész elmondta, hogy a februári szakítás tényét mostanáig egyik oldal sem sietett nyilvánosságra hozni.

Nem akartuk az amúgy is zűrzavaros helyzetet azzal tetézni, hogy még esetleg mi is mondunk egymásra nem jó dolgokat. Inkább sunyítottunk. Most a társulat megtörte a csendet, és bejelentették, hogy jön ez a csaj. Erre majd én is írok egy posztot a Facebook-oldalamra. Legyünk túl rajta, aztán nekem is meg kell nyugodnom.

Februári távozásának okairól annyit mondott el, hogy megelégelte a helyzetet. Arról viszont nem kívánt szólni, hogy konkrétan miből volt elege, mert az szerinte viszontválaszokat eredményezne. Azt a sajnálatos tényt viszont megerősítette, hogy távozásával a társulat tagjaival megszakította személyes kapcsolatát is.

A jövőre nézve elmondta, hogy csinálja tovább a saját dolgait, „zenélgetünk a KFT zenekarral, ősztől újra lesz műsorom a Duma Színházban, és Besenyő Pista bácsival szólóesteken is találkozom a közönséggel.”

(Borítókép: Laár András, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító tagja koncertjén az M2 Petőfi TV Akusztik című adásában az A38 koncerthajó színpadán 2019. október 22-én. Fotó: Zih Zsolt / MTI)

Rovatok