Index Vakbarát Hírportál

Azahriah-koncert: A kukásból lett rapper hozta meg az igazi bulihangulatot

2022. augusztus 27., szombat 06:22 | egy éve frissítve

Közel három hónap után ismét a Budapest Parkban lépett fel napjaink egyik legfelkapottabb hazai előadója, Azahriah. A fiatal énekes júniusi koncertjét az idei év talán legesősebb napján tartották, így a telt ház akkor elmaradt, augusztus 25-én azonban az összes jegy elfogyott a nyárbúcsúztató show-ra.

Telt házas koncertet adott a Budapest Parkban Azahriah, mi több, élete egyik csúcspontjaként könyvelheti el az estét, hiszen 11 ezer néző csápolt és énekelte teli torokból az ifjú tehetség dalait. 

A mindössze 20 éves Baukó Attila – művésznevén Azahriah – az utóbbi időkben főleg a magánéleti botrányaival hívta fel magára a figyelmet, rengetegen a róla szóló cikkek, mintsem a zenéje nyomán ismerték meg a fiút, ő azonban a közösségi médiában is elmondta, hogy munkásságával szeretne nyomot hagyni az emberekben, így még nagyobb, felejthetetlen slágerekkel tér vissza a fesztiválszezonban.


Jómagam nyár elején hallottam először a zenéjét, miután a barátnőm megpróbált rávenni, hogy menjünk el a júniusi koncertjére. Kissé húztam a számat, de belehallgattam a dalaiba, és kellemesen csalódtam, mi több, kimondottan tetszett, amit hallottam, azóta pedig több koncertjére is elmentem.

Annak ellenére, hogy a stílusa sokaknak nem fekszik, vitathatatlanul tehetséges a srác: nemcsak énekesként, de zenészként is odateszi magát, egyszerre készít pörgős és lassú, komoly és poénos számokat, emellett a színpadi jelenlétén is látszik, hogy tényleg azt csinálja, amit szeret.

Azi x Desh

Azahriah dalainak és sikerének szerves része a Deshsel közös munka: a két énekes-rapper dalai egytől egyig közönségkedvenc buliszámok, noha szó sincs arról, hogy Azahriah szólódalai ne lennének legalább annyira népszerűek. 

A koncertet Azahriah két részre osztotta: az este elején egyedül játszott, míg a második felében Desh is csatlakozott hozzá a színpadon, a közönség ekkor szó szerint megőrült.

A kukásból lett rapper hozta meg az igazi bulihangulatot a Parkba, a „második félidőben” már az is tombolt, aki korábban még csak hangolódott az estére.

Azahriah és Desh egyébként öreg motorosokat megszégyenítő módon kommunikálnak a közönséggel, látszik rajtuk, hogy élnek-halnak a szórakoztatásért, meg persze a muzsikáért. Azahriah egy vászontáskából ajándékokat dobált a közönségnek, a rajongók legnagyobb örömére még a dobverő is elröpült.

A koncerten régi és új dalok csendültek fel, de a srácok előadtak egy kiadatlan számot is, amely év végén jelenik meg hivatalosan. A nézők között egyszerre voltak fiatalok és idősek, az egyik terasz például tele volt 7-8 éves kisfiúkkal, akik a buli hevében letépték a pólójukat, átszellemülve ugráltak és énekeltek a zenészekkel együtt. Felejthetetlen gyermekkori élmény, az egyszer biztos.

Volt itt minden: az ajándékosztogatáson kívül utalások az énekes magánéleti dolgaira (méghozzá egy Zámbó Jimmy-dal feldolgozásával), valamint más magyar előadókkal való kapcsolatára, lelki beszédek, vizuális élmények, táncosok, konfettiágyú és miegymás. 

Azahriah elmondta, hogy az este folyamán nem fog „szentbeszédet tartani”. Annak ellenére, hogy tudja, minden megnyilvánulása számít és hatással van a rajongóira, ő mindössze annyit kért tőlük, hogy élvezzék az estét, és bulizzanak egy hatalmasat. Teljesült a vágya...

(Borítókép: Rosta Márk / Budapest Park)

Rovatok