Index Vakbarát Hírportál

Újra hódít a nyolc kerék Budapesten

2022. augusztus 30., kedd 05:56

A hetvenes évek Amerikájában népszerűvé vált bulis görkorizás az utóbbi években ismét reneszánszát éli. Budapesten egy fiatalok alkotta közösség népszerűsíti ezt a kultúrát, olyannyira, hogy hétvégén a budai Sirály sétányt is diszkóvá varázsolták.

Biztosan mindannyian láttunk már olyan amerikai filmet, sorozatot, amelyben a klasszikus beltéri görkorcsolyázás vagy éppen a görkorcsolyás diszkó is szerepet kapott. Amerikában az 1970-es évek elején terjedt el ez a sok kerekes eszköz, egymás után nyíltak meg a diszkók, ahol körbe-körbe lehetett gurulgatni a hangos zenére, illetve különböző figurákat és táncmozdulatokat tudtak elsajátítani a szórakozni vágyók. Nem sokkal az amerikai hódítás után, Európát is elérte a görkoris láz, Budapesten például az 1980-as években a Petőfi Csarnokban rendeztek igen népszerű diszkós eseményeket.  A rendszerváltás utáni években valamiért kikopott a görkorizás kultúrája a mindennapokból, de most mintha megint kezdene feltámadni. 

Skate Jam Budapest

Séra Lívia és Boateng Stephany a koronavírus-járvány ideje alatt kezdtek el kétsoros görkorcsolyázni, az interneten ismerkedtek meg ezzel a fajta extrém sporttal, illetve egymással is. Többek között ők ketten alkották meg a Skate Jam Budapest nevű közösséget, amivel céljuk, hogy visszahozzák a köztudatba a görkorcsolyázást, és megmutassák, hogy ez nem egy, a múltban ragadt retró dolog. Vasárnaponként találkoznak a Városligetben, együtt gurulgatnak, táncolnak és segítik egymást a fejlődésben. Kívülről ez egy elképesztően befogadó, elfogadó és segítőkész közösségnek tűnik, a Facebookon létrehozott csoportjuknak már több mint 150 tagja van.

A két alapító, Lívia és Stephany közösen pályáztak a Budapest Brand által meghirdetett Budapest Tuning nevű pályázaton, amelyet rendhagyó budapesti események létrehozására írtak ki.  Mivel a több mint nyolcvan beérkezett pályázat közül három is ehhez a sporthoz volt köthető, végül összekapcsolták egymással a pályázókat annak érdekében, hogy közösen hozzák létre a külön-külön megálmodott rendezvényt.  Az esemény szervezésében közreműködött még Andresin Etus, és Adamcsik János is. A közös buli végül a Budapest Roller Disco nevet kapta, amit a Momkult épülete mellett, a Sirály sétányon rendeztek meg.

Budai diszkó

Az esemény az elhalasztott tűzijáték napjára, augusztus 27., szombatra esett. A sétányon kialakított ovális pályán már a kora esti órákban is sokan görkoriztak, és ahogyan ment le a nap, egyre többen csatlakoztak az eseményhez. A szervezőknek kiemelt szempontjuk volt, hogy olyanok is részt vehessenek a programon, akiknek a lábán még sosem volt görkorcsolya, ennek érdekében díjmentes kölcsönzési lehetőséget biztosítottak a helyszínen. Ezzel az opcióval nagyon sokan éltek is, és próbálkoztak meg az első pár méterrel nyolc kerékkel a lábukon.

Az egész eseménynek szuper hangulata volt, végig DJ-k biztosították a megfelelő ritmust a gurulgatáshoz, sötétedés után a Momkult falai fényvilágítást kaptak, ami tovább fokozta a diszkós hangulatot. A Skate Jam közösség nem sokkal este nyolc óra után egy kisebb táncbemutatót tartott a pálya közepén.

Kevés olyan kellemes hangulatú eseményen jártam életemben, mint ezen a roller-diszkós estén. A közönség is elképesztően sokszínű volt, lehetett látni idős és fiatal embereket, egészen kicsi gyerekek is gurulgattak a pályán, kedves volt a kezdő koris gyermek mellett futó anyuka, apuka látványa is. Nagyobb baleset nem történt az este folyamán egyébként, kisebb-nagyobb esések, huppanások voltak inkább jellemzőek. A hab a tortán mindenképpen a 21 órakor kezdődő tűzijáték volt, ami igazán hangulatos hátteret biztosított a már amúgy is egyedülálló programnak.

(Borítókép: Szabó Réka / Index)

Rovatok