Index Vakbarát Hírportál

A kiállítás szakított az eddigi klisékkel és hazugságokkal

2022. szeptember 12., hétfő 07:34

Még a héten, 2022. szeptember 18-ig látogatható az Új világ született 1914–1922 című időszaki kiállítás, amely a magyar kormány és az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság együttműködésének köszönhetően a Nagy Háború százéves évfordulóján nyitotta meg kapuit.

A Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a kiállítás főkurátora és munkatársai által megalkotott tárlat szakított az első világháborúról szóló eddigi klisékkel, hazugságokkal – írja a Terror Háza Múzeum sajtóközleménye. A nagyszabású, interaktív, látványos kiállítás három részből áll és több mint kétezer négyzetméteren mutatja be az első világháború előzményeit, történéseit, sőt következményeit.

Nem volt egyetlen európai győztes sem

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány főigazgatója, a tárlat főkurátora a kiállítás megnyitásakor úgy fogalmazott:

Mi arra szövetkeztünk Magyarország kormányával, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság tagjaival, hogy a Nagy Háborúnak a 21. századi értelmezését, narratíváját adjuk.

A nagyszabású kiállítás szakított az eddigi klisékkel. A győztesek, illetve a totalitárius diktatúrák által sulykolt hazugságokkal vagy féligazságokkal szemben bemutatta, hogy a hamar világméretűvé váló összecsapásnak valójában nem volt egyetlen európai győztese sem. Egész Európa belerokkant a háborúba, elveszítette vezető szerepét, az USA pedig megszerezte a világ feletti uralmat. 1914–1918 között új világ született, a háború újrarajzolta a térképeket, áthelyezte a világgazdaság súlypontjait, új ideológiákat és izmusokat segített hatalomba. Mindez pedig meghatározza a jelenkor történéseit.

Harcoljon mindenki a saját igazáért

A tárlat alapján érthetővé válik az is, hogy mi, magyarok miért élünk ma itt és így.

Ez a kiállítás a gonoszságot mutatja be, de a szabadságról szól. Arra biztat mindenkit, ne hagyja magát mások által befolyásolni. Harcoljon a saját gondolataiért, a saját igazáért. Ez a kiállítás az őszinteség kiállítása

– összegezte a tárlat üzenetét Schmidt Mária.

Az Új világ született – 1914–1922 című átfogó kiállítás három részben mutatja be az első világháború történetét. Az első része 2015 nyarán nyílt meg Európai testvérháború, a második szakasz 2016 novemberében A háború urai alcímen. A kiállítás utolsó része Új világ született elnevezéssel 2018 ősze óta látható.

A látogatók három szinten, több mint kétezer négyzetméteren, különleges installációkon, interaktív kiállítási elemeken, érintőképernyős eszközökön böngészhető bőséges információkon és izgalmas kisfilmeken keresztül kapnak átfogó képet az első világháborúról.

Az első világháborús emlékév kiemelkedő kulturális programját, az Új világ született 1914–1922 című kiállítást 2022. szeptember 18-ig lehet megtekinteni a Várkert Bazárban.

Rovatok