Index Vakbarát Hírportál

Patti Smith-nap lesz Budapesten

2022. szeptember 15., csütörtök 19:23

Zenehallgató-kapszulák, interaktív színház, akadálypálya-építés, improvizáció, performance, szabad asszociációs séta, kiállítás, tánc, kerekasztal-beszélgetés, koncert – mindez a Freeszfe hallgatói rendezésében.

Közel hozni, valahogy más módon megszólítani a költészet iránt érdeklődőket – ezen dolgozik immár három éve a párizsi Pompidou Központ, amikor minden évben egy-egy emblematikus figura köré szervezi költészeti napját. 2020-ban John Giorno, 2021-ben Charles Baudelaire munkássága és öröksége állt a középpontban, idén ősszel pedig

egy élő legenda, Patti Smith kerül a fókuszba.

A világ számos nagyvárosában szintén megrendezik az egész napos Patti Smith Poetry Day rendezvénysorozatot, amely Budapesten október 1-jén zajlik hét helyszínen délelőtt 10.00-től késő estig. Zenehallgató-kapszulák, interaktív színház, akadálypálya-építés, improvizáció, performance, szabad asszociációs séta, kiállítás, tánc, kerekasztal-beszélgetés, koncert – mindez a Freeszfe hallgatói rendezésében.

Talán első olvasásra szokatlan a Pompidou Központ választása, miszerint egy élő művész munkásságát kezeli inspirációs forrásként. A Magyarországon leginkább énekesnőként ismert New York-i multidiszciplináris művész, Patti Smith – aki eddig kétszer lépett fel nálunk, először 1998-ban a Szigeten, majd 2021-ben a Müpában – munkássága és szellemisége is rendkívüli hatású generációkon, szubkultúrákon átívelve a hetvenes évek első felétől napjainkig.

Az idén 76 éves Patti Smith lehet költő, képzőművész, fotóművész, performer, színész, dalszerző, énekesnő, nagybetűs Nő, bármi: amit alkot-mond-énekel, a velünk élő, alkotó, gondolkodó kortárs világot próbálja megmozgatni, cselekvésre késztetni. Egy olyan női ikon, aki megtestesíti a szabad alkotás örömét, aki folyamatosan felülvizsgálja a művészet és a szabadság viszonyrendszerét, miközben képes kiugrasztani a bennünk megbúvó reneszánsz embert.

Az egész napos rendezvénysorozatot itthon Karnics Alina művészeti menedzser, Jónás Vera énekes-dalszerző és Porogi Dorka rendező szervezi. A Patti Smith-nap október 1-jén zajlik Budapesten, hét helyszínen, délelőtt 10 órától késő estig.

A tavalyi budapesti Patti-koncert elég nagy hatást tett ránk, és amikor láttuk a Pompidou felhívását, hogy keresnek partnert, azonnal ráugrottunk. Számunkra ez egy kreatív misszió. Szeretnénk inspirálni, hatni és a hazai alternatív szcéna szereplőit kollaborációra és együtt gondolkodásra buzdítani Patti Smith pályája és alkotásai kapcsán. Célunk, hogy több generáció találkozzon különböző formákban. Büszkék vagyunk rá, hogy a nap rendezői fiatal Freeszfe-hallgatók, akik kreativitásukkal és bátorságukkal megidéznek egy kort, amire nagy szüksége lenne a hazai művészközösségnek

– mesél az előzményekről a három szervező, Karnics Alina, Jónás Vera és Porogi Dorka.

Egy nap, hét helyszín

A délelőtt 10.00-től induló programok hét helyszínen zajlanak:

A performance-koncert kicsit olyan, mint Patti Smith: kicsit zene, kicsit poétika, kicsit társadalomtudomány, kicsit filozófia, kicsit színház, kicsit képzőművészet. Dramaturgiája a fellépők személyes történetei, szövegei alapján áll össze, míg maguk az előadók is alkotássá fognak válni fények és vetítés segítségével. A fellépők: Barkóczi Noémi, Czitrom Ádám, Darvas Kristóf, Fekete Ádám, Hajdu Szabolcs, Horváth Benji, Jónás Vera, Lestyán Attila, Németh Juci, Sallai Laci, Szabó T. Anna, Szabó Veronika, Ujj Zsuzsi, Víg Mihály, a Soharóza kórus tagjai. A Pompidou részéről az est vendége Boris Bergmann.

A programok szinte mind ingyenesek, némelyik regisztrációhoz kötött, jegyet csak az esti performance-koncertre, a Trafó Nagytermébe kell váltani. Bővebb információt a program Facebook-eseményében olvashatnak.

Rovatok