Index Vakbarát Hírportál

Hatvannyolcmillió forintért is elkelhet egy ritka Harry Potter-kötet

2022. szeptember 27., kedd 21:51

A Harry Potter és a bölcsek köve című J. K. Rowling-regény első, kemény fedeles kiadása az előzetes becslés szerint akár 150 ezer fontért (68 millió forintért) is elkelhet egy novemberi londoni árverésen.

Az aukción, amelyet november 3. és 6. között rendeznek meg London belvárosában, a BAFTA székházában, mások mellett a regényből készült, 2001-ben bemutatott film egyik fontos kellékére, Harry (Daniel Radcliffe) varázspálcájára is lehet majd licitálni. Ez a relikvia a becslés szerint akár 30 ezer fontot (13,6 millió forintot) is megérhet egy gyűjtőnek.

Az árverést szervező, tévés és filmes relikviákkal foglalkozó Propstore vállalat több mint 1500 tételt készül eladni, összesen mintegy 11 millió font (5 milliárd forint) becsült áron.

Christopher Reeve 1978-tól 1987-ig viselt Superman-jelmezéért 250–500 ezer font (113–227 millió forint) közötti árat várnak. A Dave Prowse Darth Vader-jelmezéhez járó kesztyű pedig a becslések szerint 150250 ezer fontos (68113 millió forint) áron kelhet el. De számos más film kellékei, köztük James Bond- és Gladiátor-relikviák is szerepelnek a kínálatban.

Az aukción személyesen, telefonon és online is lehet licitálni.

Rovatok