Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Szakcsi Lakatos Béla

2022. október 2., vasárnap 12:49 | aznap frissítve

80. életévében meghalt Szakcsi Lakatos Béla. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész-zeneszerzőt vasárnap hajnalban érte a halál. Fő művét, A Tudás Fája című egész estés misztériumjátékot még be tudta fejezni.

A hírt a Magyar Jazz Szövetség jelentette be a Facebookon: „Ma hajnalban, 80. életévében elhunyt SZAKCSI LAKATOS BÉLA, a nemzet művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a magyar jazz ikonikus alakja. Személye összefonódott a hazai jazz fejlődésével és kiteljesedésével, távozása pótolhatatlan veszteség. Őszinte részvétünk a családnak!”

Szakcsi Lakatos Béla 1943. július 8-án született Budapesten. Édesapja hatására kilencévesen kezdett zongorázni. Klasszikus zenét tanult, de figyelme a dzsessz felé fordult. Miközben a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban tanult, fesztiválokon olyan neves magyar zenészekkel játszott együtt, mint Tomsits Rudolf, Kőszegi Imre, Pecek Lakatos Géza.

A hatvanas évek közepén már saját zenekaraival is bemutatkozott. LDL nevű triójával a Magyar Rádió versenyén megosztott első díjat kapott, majd 1970-ben a Montreux-i Jazz Fesztiválon Pege Aladár kvartettjével második díjat nyertek. Ez indította el nemzetközi karrierjét, melynek csúcsát a Special EFX-szel készített lemezek, illetve a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a GRP kiadónál megjelent négy szólóalbum jelenti. Zenészpartnerei közt találhatjuk többek közt Bob Mintzert, John Patituccit, Jack DeJohnette-et, Dave Wecklt és Frank Zappát.

1972-től a Rákfogó együttes, majd 1980-tól a Saturnus együttes tagjaként Szakcsinak fontos szerepe volt a fúziós zene hazai terjedésében, érdeklődése kiterjedt a komolyzene és a dzsessz ötvözése felé is. A hetvenes évek kezdetétől tizenkét éven át tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zongora szakán. A cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával is foglalkozott, Piros karaván címmel 1975-ben mutatták be első cigány musicaljét, melyet az Egyszer egy cigánylány, majd a Cigánykerék követett. 1988-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatta be a Rock Színház A bestia című művét.

2004-ben megjelent Na dara! (Ne félj!) című albuma a cigány jazz műfajteremtő darabjának tekinthető. Életműve elismeréseként 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2006-ban Prima díj elismerésben részesült. Az utóbbi időben behatóan foglalkozott Kurtág György és Ligeti György műveivel. Szakcsi Lakatos Béla elhivatottan kutatta a lehetőséget, hogy az eddig elkülönülő zenei műfajokból közös nyelvet teremtsen.

2008-ban mutatták be a Kerényi Miklós Gáborral és Müller Péter Sziámival (dalszöveg) közösen írt, Szentivánéji álom című új musicaljét. A Shakespeare történetén alapuló darab a világzene szinte minden műfaját felvonultatja, ezért Szakcsi új közös zenei nyelv megteremtését célzó törekvésének megfelelően a worldmusical műfaji meghatározást kapta.

Két hete mutatták be a Szakcsi Lakatos Béla élete fő művének számító A Tudás Fája című misztériumjátékot. „Pusztulás vagy élet?” – ezt a kérdést veti fel a Szakcsi Lakatos Béla–Bolyki György-szerzőpáros által írt, 116 perces darab, amelynek lemezét a Budapest Music Centerben hallhatták először a sajtó képviselői. A monumentális művet, amely öt év alatt készült el, Szakcsi Lakatos Béla élete fő művének tartotta, így ajánlotta a közönség figyelmébe. 

 (Borítókép: Az életműdíjas id. Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, a Nemzet Művésze a Petőfi Zenei Díjak átadásán az MTVA óbudai gyártóbázisának stúdiójában 2022. január 20-án. Fotó:  Cseke Csilla / MTI)

Rovatok