Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, miben halt meg Maros Gábor

2022. október 27., csütörtök 19:10

Koronavírus-fertőzésben hunyt el Maros Gábor, akinek halálát szerdán jelentették be.

A minap derült ki, hogy kedden, alig egy hónappal a 75. születésnapja után meghalt Maros Gábor. Az azonban nem derült ki, hogy mi okozhatta a halálát.

Azt már korábban is lehetett tudni, hogy a halála előtti hetekben kórházban kezelték (hogy pontosan milyen betegséggel, azt nem tudni). A Bors ezzel összefüggésben úgy értesült, hogy

Maros Gábor a kórházban elkapta a koronavírust, és ez okozta a halálát.

A bulvárlap szerint pályatársai közül sokan gyászolják a színészt. „Egy zseni volt, az operettben az egyik legcsodálatosabb táncos, énekes művész volt. Őstehetség. Karinthy-darabban játszottunk együtt, a színpadon szárnyaltunk együtt. Az igazságérzete miatt volt mindig nehezebb számára a színpad. Többször cirkuszolt, ha valami nem úgy volt, ahogy kellett volna, igaza volt, de a közösség kirekesztette”  – mondta róla Rák Katalin, a Keresztanyu színésznője.

Ha jól emlékszem, nagyjából másfél éve találkoztunk utoljára. Annyi biztos, hogy akkor is megnevettetett, ahogy mindig. Hihetetlenül jó humora volt. Vele egy igazi mókamester távozott.

Ezt már Gór Nagy Mária mondta a Borsnak az elhunyt színészről. 

Művészetét az egész világon csodálhatták

Maros Gábor 1947. szeptember 27-én, Mayer Gáborként látta meg a napvilágot Budapesten. Már fiatalkorában magával ragadta a színművészet iránti szenvedély, így az egyetemi évek előtt már egyértelmű volt, mivel szeretne foglalkozni. 1971-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett színészi diplomát, a végzettség megszerzése után pedig szinte azonnal neves szerepekben láthatta őt a nagyérdemű.

Karrierje a fővárosi Operettszínházban indult, ahol 1971–1973 között, valamint 1976–1981 között játszott, majd 1973-ban átszerződött a József Attila Színházhoz. A színházak mellett az operaház deszkáit is meghódította, 1981 és 1988 között a Magyar Állami Operaházban lépett fel. 1988-ban a kecskeméti Katona József Színház, 1989-ben a debreceni Csokonai Színház társulatának művésze lett. 1990–1993 között Amszterdamban, 1993–1995 között Ausztráliában turnézott, a színművészetnek köszönhetően a világ minden szegletében felléphetett. 1995–1999 között a Soproni Petőfi Színház tagja, 2000–2002 között a Vidám Színpad tagja volt. 2003 óta a Sziget Színház színésze volt. 

Sokoldalú művészként prózai szerepei mellett a zenés műfajokban sem lehetett könnyen eladni, musicalek, operettek és operák tenorszerepeiben láthatták a nézők. Nemzetközi turnéi során Bécsben, Münchenben, Zürichben, Amszterdamban, Sydney-ben, New Yorkban és Jeruzsálemben is fellépett.

(Borítókép: Maros Gábor. Fotó: Czerkl Gábor / Index)

Rovatok