A halottak napja idehaza, Magyarországon meghitt családi ünnepnek számít, amelyet a keresztény egyház szokásainak megfelelően ünneplünk. De nem mindenhol van ez így. Világszerte találkozhatunk különleges, érdekes, olyakor meghökkentő hagyományokkal és szokásokkal, amelyek segítenek emlékezni elhunyt szeretteinkre. Ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.
November 2-án emlékezünk elhunyt szeretteinkre Magyarországon. A szokásoknak megfelelően ilyenkor a legtöbben koszorúkkal és virágokkal díszítik fel elveszített rokonaik, barátaik sírját, és egy-egy mécsest is meggyújtanak tiszteletükre. Sokak számára azonban az is kérdés lehet, miért gyújtunk ilyenkor mécsest.
A keresztény hagyományok szerint az égő gyertya az örök világosságot jelképezi, azonban a népi hiedelmek ennél sokkal érdekesebb magyarázattal szolgálnak, ugyanis ezek szerint a mécsesek fénye segít a kiszabadult lelkeknek visszatalálni a sírba, hogy ne kísértsék az élőket.
Az egyik, mára már talán legismertebb szokás az Egyesült Államokban és az angolszász országokban elterjedt halloween lett, amelyet mindenszentek (november 1.) előestéjén tartanak minden évben. De mi rejtőzik a cukorkák és az ijesztő jelmezek mögött?
A halloween eredetileg a kelták egy régi félelme miatt alakult ki. Hitük szerint ugyanis mindenszentek előestéjén a halottak szellemei visszajönnek, és rokonaik testébe költöznek. Épp ezért alakult ki a kultúrájukban az, hogy ezen a napon jelmezt öltöttek, és befestették az arcukat, hogy a szellemek ne ismerjék fel őket.
A halloween után a talán második, világszerte ismert halottak napi ünnepség Mexikóból származik. A Día de los Muertos az egyik legfontosabb vallási ünnep az országban. A halloweenhez hasonlóan a látványos jelmezek itt sem maradhatnak el, amelyek figyelemfelkeltő sminkkel társulnak.
Az ünnepet hatalmas készülődés előzi meg, vannak, akik már hetekkel november 1. előtt elkezdik. Mint minden ilyen ünnep, ez is a régmúltra nyúlik vissza, az aztékok tartottak hasonló ünnepélyt korábban. Nagyban különbözik azonban ez a fajta ünnepség az Európában megszokott formától, hiszen a hangulata vidám. Mexikóban ugyanis ezen a napon az élet folytonosságát ünneplik, nem a szomorúságot, hanem a lehetőségeket látják.
A mexikói emberek hite szerint ezen a napon a holtak felkelnek, és velük együtt ünnepelnek. A jókedv és a jelmezek mellé finom ételek és zene társul. Hitük szerint az elhunyt gyerekek lelke november 1-jén, míg a felnőtteké november 2-án tér vissza. Fogadásukkor gyantát égetnek, és beszélnek hozzájuk, üdvözölve őket. Oltárokat állítanak, amelyeken ajándékokat helyeznek el a visszatérő lelkeknek, amelyekhez egy virágszirmokból álló ösvényen vezet az út a bejárati ajtótól.
2017-ben egyébként egy szívszorító animációs film is készült, amely a Día de los Muertost mutatja be egy kisfiú történetén keresztül. A Coco című film több kritikus szerint a mexikói kultúra tiszteletteljes bemutatása.
A kínai kultúrában nem az őszi hónapokban emlékeznek eltávozott rokonaikra az emberek. A kelet-ázsiai országban ugyanis április elején tartják a csingmingfesztivált, amellyel eredetileg a Napot köszöntik, azonban ilyenkor szokás a családi sírok felkeresése is. Abban nem különbözik az Európában megszokott hagyományoktól, hogy a sírokat letakarítják és feldíszítik ezen a napon.
Egyes térségekben azonban az ördög ünnepének is nevezik ezt a napot, a temetőben az emberek speciális papírpénzt égetnek. A legenda szerint a csingmingünnep a Han-dinasztiából (időszámításunk előtt 206–220) ered, de a Ming- és Csin-dinasztiában (időszámításunk előtt 1368–1911) vált különösen népszerűvé: az emberek ilyenkor nemcsak papírpénzt égettek, hanem élelmiszert is vittek a temetőbe.
Egy másik szokás, hogy a lányok és nők kirándulva friss fűszereket szednek, majd ezeket felhasználva húsos táskát készítenek a családi asztalra, és természetesen előszeretettel eregetnek papírsárkányt is.
Több mint ötszáz éves hagyományt ápolnak a japánok is, akik augusztus elején emlékeznek meghalt szeretteikre. A buddhista-konfuciánus hagyományból lett családi ünnep, az Obon három napon keresztül tart. Ilyenkor megtisztítják a sírokat, és oltárokat állítanak, majd lámpásokat akasztanak ki, és tüzet raknak a ház előtt, ezzel jelezve, hogy szívesen látják az elhunyt rokonok lelkét.
Ezek után a család a temetőbe megy, hogy „hazavigye” az elhunyt rokonok lelkét. Később a bon néptánccal üdvözlik őket, amely egy körtánc. Az ünnepségről nem maradhatnak el a finom ételek és az ital sem. Az utolsó napon tüzet raknak a ház előtt, és „visszakísérik” a lelkeket nyughelyükre.
Az indonéziai Sulawesi hegységben élő őslakos népcsoport, a toradzsa lakói olyan hagyományt tartanak, amely sokak számára morbid lehet. A népcsoport ugyanis a Ma’nene fesztivál keretein belül háromévente kiássa halottai testét, megtisztítja, majd szépen felöltözteti új ruhába.
A több száz éves ősi gyakorlat a feltételezések szerint egy Pong Rumasek nevű vadászról szóló mitikus történetből ered, aki a hegyekben járva egy holttestet talált a torodzsáni hegyekben. A vadász gondozta a testet, a saját ruháiba öltöztette, ami állítólag szerencsét hozott neki.
A népcsoportban egyébként fontos a tisztességes temetés, így amennyiben nincs elegendő anyagi forrás erre, az elhunyt testét a házban őrzik, amíg meg nem szerzik a pénzt a búcsúztatóra. Ilyenkor a halottat a kedvenc helyére ültetik, a legszebb ruháiba öltöztetik, és beszélnek hozzá.
A toradzsák úgy vélik, hogy a várakozás ideje alatt a szellem ott marad, és csak akkor talál nyugalmat Pujában (a szellemek földjén), amikor eltemetik.
(Borítókép: Alexi Rosenfeld / Getty Images)