Index Vakbarát Hírportál

Ingyenes családi napot rendez vasárnap a Magyar Természettudományi Múzeum

2022. november 6., vasárnap 13:44

Interaktív ismeretterjesztő előadások, előállat- és könyvbemutató, koncertek, valamint kézműves foglalkozások is várják a látogatókat vasárnap Budapesten a Magyar Természettudományi Múzeum ingyenes családi napján.

„Az a gyerek, aki ma köveket gyűjt, lehet, hogy később híres geológus lesz, azok pedig, akik a dinóstandnál a csontvázakat tanulmányozzák, lehet, hogy egyszer híres paleontológusként végeznek majd ásatásokat” – hangsúlyozta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára, a rendezvény fővédnöke a vasárnapi eseményen.

Mint mondta, a természettudományi múzeum olyan hely, ahol a gyerekek mellett a felnőttek is jól érzik magukat. Az intézmény számtalan élményt biztosít: a régi kor hagyományait, az ősidőkből összegyűjtött kincseket ötvözi a modern kor vívmányaival, mindezt interaktív módon, élményszerűen mutatja be, emellett biztonságos infrastrukturális körülményt is biztosít a látogatóknak, akik minőségi élményekkel és több tudással térhetnek haza.

Családbarát díjat nyert a múzeum

Kiemelte, hogy már másodszor kapta meg az intézmény a családbarát múzeum címet. Ez a díj is azt mutatja, hogy az intézmény vezetői és munkatársai mindennap azért dolgoznak, hogy mindenki minőségi időt tudjon eltölteni a múzeumban.

Szende László, a KIM főosztályvezetője hangsúlyozta: a családi napon izgalmas és sokrétű programok várják a családokat, amelyek a közösség fontos építőkövei.

Ebben a válságos időszakban a múzeum egy olyan biztos pontot nyújt, ahol ki lehet kapcsolódni, de olyan örök értékeket is kínál, amelyek a nagyközönség és a családok számára egyaránt fontosak – mutatott rá a főosztályvezető.

Bernert Zsolt, a múzeum főigazgatója az MTI szerint felhívta a figyelmet arra, hogy december első vasárnapján szintén ingyenes programokkal készülnek a látogatóknak.

Mint az eseményen elhangzott, a természettudományi múzeum kulturális szolgáltatásával elkötelezetten támogatja a családokat. Célkitűzései között szerepel a gyerekek környezettudatos nevelésének fenntartása és fejlesztése. Évente több mint százezer gyermek látogat el az intézménybe családdal vagy óvodai, iskolai csoporttal.

(Borítókép: Érdeklődők a Magyar Természettudományi Múzeum ingyenes családi napján 2022. november 6-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok