Index Vakbarát Hírportál

Az Amazon atyja 100 millió dollárt adott Dolly Partonnak

2022. november 14., hétfő 13:07

Jeff Bezos 100 millió dolláros díjjal jutalmazta Dolly Partont. A Courage & Civility díjat olyan személyek kapják, akik segítik a világ fejlődését. Az üzletember nagyon kíváncsi, hogy a karitatív tevékenységeiről ismert énekesnő mihez kezd majd a díjjal.

Jeff Bezos, az Amazon alapítója partnerével, Lauren Sanchezzel együtt jelentette be, hogy a Courage & Civility elnevezésű díjat, amellyel olyan vezető személyiségeket ismernek el, akik „bátor és humánus megoldásokat” szorgalmaznak, idén Dolly Partonnak adják, akinek munkássága minden aspektusát áthatja a szeretet és együttérzés, írta meg az MTI.

Alig várjuk, hogy láthassuk, mit fog tenni ezzel a százmillió dolláros díjjal

– fűzte hozzá Sanchez.

Az énekesnő elsőre meg is lepődött a pénz mértékén, melyről a díjátadón készült videó is tanúskodik. „Hú! Százmillió dollárt mondott?” – kérdezte Parton, majd kiemelte: úgy véli, hogy akik abban a helyzetben vannak, hogy segíteni tudnak, a szívüket követve kell adakozniuk.

Azon leszek, hogy jó dolgokat tegyek ezzel a pénzzel

- ígérte.

Dolly Parton segít, ha teheti

A 2021-ben alapított díjat először Van Jones aktivista, a CNN politikai kommentátora, valamint José Andrés spanyol séf, a világ katasztrófa sújtotta övezeteiben ételt biztosító World Central Kitchen elnevezésű civil szervezet alapítója kapta.

Az énekes, dalszerző, üzletember, filantróp Parton, akit november elején iktattak be a Rock & Roll Hírességek Csarnokába – mely jelölést az év elején egyszer már visszautasította – számos jótékonysági szervezetet támogat, és alapítványa, a Dollywood Foundation világszerte könyveket ajándékozott gyerekeknek.

A koronavírus-járvány alatt személyesen is kampányolt a Covid–19 elleni védőoltások mellett, és egymillió dollárral támogatta a Moderna koronavírus-kutatását a nashville-i Vanderbilt Egyetem orvosi központjában.

Rovatok