Index Vakbarát Hírportál

Utcát neveznek el Törőcsik Mariról

2022. november 22., kedd 19:35

Jövő évtől Törőcsik Mari nevét viseli egy utca egykori otthonában, a Vas megyei Velemben.

A tavaly elhunyt Kossuth-díjas színésznő velemi otthona előtt már több alkalommal is megemlékeztek Törőcsik Mari tisztelői. Most a település polgármestere arról számolt be, hogy 

jövő tavasztól kezdve egy új utca is viselni fogja a színésznő nevét.

Bakos László azt mondta a Blikknek, hogy a nyáron a település közgyűlése már jóváhagyta azt, hogy Törőcsik Mariról nevezzék el azt az utcát, amelyben zömében új építésű házak kapnak helyet. Az utcatáblákat jövő áprilisan, Törőcsik Mari halálának második évfordulóján fogják átadni – tette hozzá.

A polgármester arról is beszámolt a lapnak, hogy szerdán ünnepelné 87. születésnapját, és ebből az alkalomból egy kis megemlékezéssel készülnek az otthona  előtt. „Egy kis gyertyagyújtást tervezünk, és természetesen Mari kedvenc virágját, a sárga rózsát is visszük – mondta, hozzátéve azt is, hogy az utóbbi időben sokan rótták le tiszteletüket a háznál.

Törőcsik Mariról egy közteret már Budapesten is elneveztek idén tavasszal, méghozzá az újbudai Feneketlen-tó mellett

Rovatok