Index Vakbarát Hírportál

Nagylelkű felajánlást tett az Operaház árva gyerekeknek

2022. november 27., vasárnap 15:51

A koronavírus-járvány árváit támogató Regőczi Alapítvány szervezésében csaknem kétszáz, az ország legkülönbözőbb régióiból érkezett gyermek és kísérőik tekintették meg A diótörő című balett vasárnapi főpróbáját az Operaházban, az eseményen részt vett Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumának elnöke is.

A Regőczi Alapítvány célkitűzése kezdettől fogva az, hogy anyagiakkal, valamint nyaralási lehetőséggel és kulturális programokkal támogassa a gyerekeket – emlékeztetett Herczegh Anita, Áder János volt köztársasági elnök felesége.

Mint mondta, az Operaház jóvoltából erre ismét lehetőség nyílt, hiszen

jelképes összegért kétszáz jegyet kapott az alapítvány a vasárnapi előadásra, amelyet a koronavírus által sújtott családok között osztottak szét.

A Diótörő főpróbájára az ország különböző részeiből, többek között Győr-Sopron-Megyéből és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkeztek a gyermekek kísérőikkel, akiknek a fővárosba utazását szintén az alapítvány szervezte meg.

Az adventi időszakban a Regőczi Alapítvány további jótékonysági eseményeket is szervez, többek között a Budapesti Fesztiválzenekar felajánlásával december 3-án és 4-én a Budapesti Kongresszusi Központban nagyzenekari koncerteken vehetnek részt a Covid-árvák, a Scruton közösség pedig bábelőadást szervez a gyerekeknek – számolt be az MTI.

A diótörő több mint 30 előadására már most elkeltek a jegyek

A Magyar Állami Operaház kiemelkedő feladatának tartja, hogy a most felnövekvő generáció közelebb kerüljön az operához és a baletthez, ezért is biztosít lehetőséget a gyerekek számára az előadásokon való részvételre. A diótörő több mint 30 előadására már most elkeltek a jegyek – mondta Solymosi Tamás, az Operaház balettigazgatója.

A Diótörő előadásain 60 felnőtt balettművész, 50 balettnövendék és 15 statiszta játszik. A Magyar Nemzeti Balett a nagy érdeklődésre tekintettel december 21-én délelőtt egy további előadást is műsorára tűzött, így minden eddiginél több, 35 alkalommal lesz látható Csajkovszkij mesebalettje advent első vasárnapja és január 15. között az Operában – közölte a balettigazgató.

Rovatok