Index Vakbarát Hírportál

Virtuózok V4+: Libabőr és éneklő hangszer az első elődöntőben

2022. december 3., szombat 05:47 | aznap frissítve

Zenei párbajok, titkos szavazás, szuperzsűri. Ez történt a Virtuózok V4+ első nemzetközi elődöntőjén.

Az tehetségkutató sztárzsűrijét Miklósa Erika operaénekes, Pablo Sáinz Villegas gitárművész, Steven Mercurio karmester-zeneszerző, HAUSER csellóművész, Gabriela Rachidi koncertproducer és Harvey Goldsmith producer alkotja.

Szabályok

A műsor elején kiderült, hogy mindkét elődöntőben országonként két ifjú zenész vív zenei párbajt egymással. A két versenyző közvetlenül egymás után lép színpadra. A zsűri minden produkció után szóbeli értékelést ad, majd a párbaj után titkos szavazással dönt arról, ki jut tovább a döntőbe. Szavazategyenlőség esetén a továbbjutóról HAUSER szavazata dönt. A két elődöntőből mind az öt országból két-két versenyző jut a döntőbe, ahol ugyanígy fog eldőlni, kik lesznek az országonkénti győztesek, akik végül megnyerik a fejenként bruttó 10 ezer eurót zenei tanulmányok támogatására. A döntős versenyzők közül kerül ki a Best of Talents győztese, akit titkos szavazással maguk a versenyzők választanak ki, oly módon, hogy saját magukra és a saját országuk másik versenyzőjére nem szavazhatnak.

A show-t két ifjú magyar zenész nyitotta meg, elsőként a 10 éves Liu Yinuo Szofi csillogtatta meg zongoratudását a zsűri előtt: Wolfgang Amadeus Mozart C-dúr zongoraverseny KV 467. III. tételét adta elő.

A produkció után először Miklósa Erika értékelt. „Szuper volt, virtuóz, briliáns. És egy kedves személy vagy, imádlak.” Pablo Sáinz Villegas egyetértett az előtte szólóval, mint fogalmazott, lélegzetelállító volt. Majd arra bátorította a versenyzőt, hogy mosolyogjon, és ne féljen átélni a zenét, amit megszólaltat, mert a közönség úgy még inkább élvezni fogja az előadását.

Hogy lehet megjegyezni ennyi hangot tízévesen?

– kérdezte HAUSER a kislánytól, majd elmondta: amikor ennyi idős volt, azt sem tudta, mi az a zongora, de még Mozartról sem hallott.

A magyar Somogyi Levente szaxofonon játszott. Elmondta, színpadra lépés előtt mindig azt érzi, mintha lelassulna az idő. A 19 éves matekzseni Paul Creston Szonáta Op. 19 I. tételét játszotta.

Steven Mercurio tetszését elnyerte játék, ezt a darabot még nem hallotta így hangszerelve, és igazán gyönyörűen sikerült. Harvey Goldsmith szerint a komolyzenében ritka az ilyen szintű fegyelmezettség, és lenyűgöző, mert az előadás is az volt. A fegyelmezettség Miklósa Erikának is tetszett, hozzátéve, hogy Somogyi ezzel együtt mindig el tudja engedni magát a játékban, mindig van elképzelése.

Zenei aláfestés

Mario Gecasek Szlovákiából érkezett, célja, hogy mindig új dolgokat próbáljon ki. Harmonikázás közben egyfajta összefonódást érez a hangszerrel. A 17 éves fiú F. Angelis Chiquilin de bachin darabját játszotta.

Gabriela Rachidi szerint gyönyörű előadás volt, ami rendkívüli módon megérintette. Steven Mercurio megkérdezte, mennyit improvizált, és mennyi volt előre megírva a darabból. „A 97 százaléka meg volt írva” – felelte a fiú. „Tényleg? Bravó, mert úgy tűnt, mintha rögtönözted volna”  mondta a zsűritag.

A 13 éves Nina Bockajova rúdtáncol, tájképeket fest, és rajong a hegedűért. Nem telhet el úgy nap, hogy ne vegye kézbe a hangszert. Eddig csak álmodozott arról, hogy ezen a színpadon állhasson, és most itt van. A versenyre Fritz Kreisler Preludium és Allegro Pugnani darabját hozta.

„Érdemes lenne tükör előtt is gyakorolnod, mert éreztem némi feszültséget a jobb válladban. El kell érned, hogy a tested olyan lazává váljon, hogy a zene legdrámaibb részeit is szabadon tudd játszani. Mert minél szabadabb vagy, annál fenségesebb lesz a zene” – fogalmazott Pablo Sáinz Villegas. Rachidinek nagyon tetszett a játéka, szerinte élete végéig a színpadon van a helye.

Saját hang

Csehországból szintén két versenyző érkezett az első elődöntőbe. Kateřina Švecová öt éves kora óta hegedül. A hangszerben megtalálta mindazt az a szenvedélyt, ami folyamatosan fejlődésre sarkallja. A lány Saint Saens Bevezetés és Rondo capriccioso Op. 28. című darabjával készült.

„Már most érezni az egyediségedet, ami rendkívül fontos. És saját hangod van, ami a legértékesebb” – fogalmazott Gabriela Rachidi, hozzátéve: hosszú karrier áll előtte.

Roman Cervinka a hegedülésen kívül két dologért rajong: a papagájokért és a gördeszkázásért.  A 16 éves fiú azért jelentkezett a műsorba, hogy megmutassa a tehetségét és a zenéhez való viszonyát. A zsűri előtt Jules Conus e-moll Hegedűverseny darabját adta elő.

Goldsmith szerint a produkció kiváló volt. Úgy hiszi, fényes jövő vár a versenyzőre, nagy sikereket érhet el. Gabriela Rachidi úgy véli, kifejlett és gyönyörű hangképzése van. Magabiztosan és alázatosan játszik.

A lengyel versenyzők párbajába két fúvós; egy oboás és egy klarinétos mérte össze tudását. Malgorzata Cieszko elmondta, úgy érzi, önmaga lehet, amikor oboázik, mert az általa megszólaltatott hangokon keresztül a saját érzékenységét is megmutathatja. A 16 éves lány Antonio Pasculli Oboaverseny „La Favorita" II. tételét játszotta.

Miklósa Erikát lenyűgözte az előadás. „Egyedi és erőteljes vagy, ami nagyon fontos. Ráadásul van elképzelésed a zenéről. Tetszik a bátorságod, hiszen valami újat mutattál meg a személyiségedből.”

Szívemig hatolt

Pawel Libront az édesapja hatására választotta a klarinétot. Hangszeréhez mély érzelmek fűzik. A 18 éves zenész Rietz Klarinétverseny Op. 29 III. tételével érkezett a versenyre.

A hangszer valósággal énekel a kezedben, és ez a legszebb dolog, amit egy zenész elérhet

– mondta Pablo Sáinz Villegas. Bevallotta, nagyon meghatódott. Steven Mercurio soha nem hallott még olyan klarinétdarabot, amelyben ilyen rövid idő alatt ennyi hangot kellett volna lejátszani.

Az ifjú szlovén zenészek közül előbb a 13 éves Patricija Avsic lépett színpadra. Kiderült, igazi zenészcsaládból származik. H. Wieniawski Hegedűverseny No. 1. I. Tételét adta elő.

Te vagy az első, akitől ma libabőrös lettem. Megható és muzikális előadás volt

– fogalmazott HAUSER. Pablo Sáinz Villegast elbűvölte és megríkatta a zene, számára ez azért fontos, mert elérte a szívét.

Julija Cante számára a zongora az emberekkel való kapcsolatteremtésben és az önkifejezésben segít.  A 15 éves lány azért jelentkezett a versenyre, mert új tapasztalatokra vágyik. A zsűri előtt M. Fanni Canelles Eclipse Lunaire című darabját játszotta.

Gabriela Rachidi szerint a lány különleges hangulatot teremtett. Steven Mercurio úgy véli, remek darabot választott, mert fontos kortárs műveket is játszani.

Továbbjutók

A produkciók után kiderült, mely versenyzők folytathatják a versenyt, a zsűri titkos szavazása alapján a következő eredmény született:

Magyarország: Somogyi Levente

Szlovákia: Mario Gecasek

Csehország: Roman Cervinka

Lengyelország: Pawel Libront

Szlovénia: Patricija Avsic

Az öt ország fődíjasainak nyereménye egyenként bruttó tízezer euró, emellett felléphetnek Maestro Plácido Domingóval 2023. március 4-én Budapesten az MVM Dómban. Az öt fődíjas számára a HUNGAROTON felajánlott egy közös lemezfelvételt.

A Best of Talents-díj nyertese egy világsztárral együtt adhat koncertet a HAUSER és Harvey Goldsmith által közösen alapított HAUSER Virtuosos Talent Managament jóvoltából.

Az ezüstérmesek nyereménye egy-egy Hollóházi porcelánhegedű és egy koncertfellépés a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával a Zeneakadémia Nagytermében.

(Borítókép: A Virtuózok V4+ Szlovénia első elődöntőjének versenyzői. Fotó: Hegedűs Bence)

Rovatok