Index Vakbarát Hírportál

A skandinávok tudják, hogyan kell igazán jó karácsonyi sorozatot csinálni

2022. december 21., szerda 10:29 | aznap frissítve

Az oslói reptéren rekedt furcsa utasok mutatják meg, hogy közhelyes témából is lehet olyan szériát csinálni, amit nem csak az ünnep lusta napjain néz meg szívesen az ember.

Az eddig is érezhető volt, hogy a Netflix skandináv gyártása kiemelkedik a többi közül, hiszen olyan igényes és sikeres sorozatokat hoztak ki, mint a Young Royals, a Ragnarök és A gesztenyeember. Most a karácsonyi produkciók utolsó körében a norvégok egy remek minisorozattal járultak hozzá az év végéhez. A Karácsonyi vihar az egyik legjobb ünnepi alkotás a Netflixen.

Az ember lassan már félve ül le egy újabb karácsonyi alkotást megnézni, bár az mindenképpen megnyugtató volt, hogy nem egy Hallmark-stílusú, amerikai vígjátékot kellett megint végig szenvedni, hanem egy norvég hatrészes sorozatot. Az előzetes alapján érezhető volt, hogy az északi humor és társadalmi érzékenység jól keveredik majd a sorozatban, de még annál is jobb lett a Karácsonyi vihar.

A sorozat egy vihar kellős közepén, az oslói reptéren játszódik december 23-án. Az erős havazás és szél miatt minden járat késik, így az utasok ott ragadnak egy éjszakára. A körülbelül harmincperces részekben megismerünk utasokat és dolgozókat, akik meglepő módon ilyen kevés idő alatt is megszerettetik magukat a nézővel.

Akad köztük személyiségét kereső popsztár, gyermekéért mindenre képes anyuka, fiatal csomagpakoló, kiöregedő zongoraművész és stoner Mikulás is.

Minden karakter hozzátesz a sorozathoz, így azt se tudnám mondani, hogy túl sok lenne belőlük, bár az elején egy kicsit oda kell figyelni, hogy ki kicsoda.

Erős színészgárda

Technikai szempontból bőven az átlagos karácsonyi alkotások fölött van. A dialógusok életszerűek, gyakran váltogatnak a norvég és az angol között, hiszen mégiscsak egy reptéren vagyunk, de a spanyol, a svéd és a dán nyelvek is megjelennek. A fő díszlet értelemszerűen a reptér, de nagyon jól használták annak különböző részeit. A felvételek letisztultak, mégis sokkal színesebbek és élénkebbek, mint egy átlagos skandináv produkció, ami jól illeszkedik az ünnepi hangulathoz. A jelmezek jól bemutatják a karakterek alapvető személyiségét, a színészválasztás pedig kiemelkedő.

Az északi produkciók kedvelőjeként nagyon sok ismerős arcot láttam a sorozatban. Dennis Storhöi sokaknak a friss, Troll című Netflix-filmből vagy a szintén streaminges Új barát karácsonyra sorozatból lehet ismerős, de a színész rengeteg produkcióban szerepelt. Jan Gunnar Röise a 2011-es A dolog remake-kel és Az eltűnés sorrendjében című filmmel lett ismert, Carmen Gloria Pérez pedig a már említett Young Royals sorozatban tűnt fel. A Skarsgard család legfiatalabb színésze, Valter Skarsgard is szerepel a filmben, aki hihetetlen gyorsan zárkózik fel testvéreihez, hiszen már húsz produkcióban láthattuk, köztük A sötétség gyermekei című Mayhem-biopicben. Érdekesség, hogy a Skam című, elképesztően sikeres norvég tinisorozatból is feltűntek színészek egy-egy kisebb szerepben.

A Karácsonyi vihar nagy előnye, hogy rövid, így körülbelül 3-4 óra alatt le lehet pörgetni. A többnemzetiségű produkciók egyre nagyobb teret kapnak – például ott volt az 1899 című sorozat – ami a jelenlegi világ helyzetében teljesen valóságos és életszerű, és egyfajta érzékenyítést is hozhat magával. Maga a reptér koncepciója is izgalmas, hiszen magában foglalja az utazást, az országok közötti kapocs érzetét és az emberi kapcsolatok nehézségeit is.

Mindenképpen érdemes megnézni ezt a sorozatot, akár az ünnepektől függetlenül is. A remek színészi alakítások és az érdekes történetek egyszerre kapcsolják ki az embert és mozgatják meg érzelmileg.

Rovatok