Index Vakbarát Hírportál

Zsótér Sándor nem oldja meg a háborút Budaörsön

2022. december 23., péntek 21:40

A színházrendező immár negyedik alkalommal viszi színre kedvenc szerzője, Bertolt Brecht egyik legismertebb színdarabját, a Kurázsi mama és gyermekeit.

Zsótér Sándor a Budaörsi Latinovits Színház felkérését megelőzően már háromszor állította színpadra az 1941-ben született Kurázsi mama és gyermekeit. 2004-ben a Kecskeméti Katona József Színházban, 2006-ban K. mama címmel az Ódry Színpadon és legutóbb 2012-ben a Radnótiban – olvasható a színház közleményében.

Ezúttal a Kurázsi és gyerekei cím áll a színlapon.

A főszerepben Spolarics Andreát láthatja majd a közönség Böröndi Bence, Fröhlich Kristóf, Páder Petra, Nagy Katica, Sas Zoltán és Juhász Vince mellett.

Mint Zsótér Sándor az olvasópróbán elmondta: komoly szorongás lett rajta úrrá, miután kitört az orosz–ukrán háború, mert úgy érezte, hogy számonkérik majd rajta, ha az előadásban nem reflektál az eseményekre, ahogyan korábbi Kurázsi-feldolgozásaival reflektált a délszláv háborúra.

Amikor Ádám (Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója – a szerk.) felvetette, hogy rendezzem meg a Kurázsit Budaörsön, ez a világégés még nem történt meg. Aztán megtörtént, és történik most is, rajtam pedig egy tébolyító rettegés lett úrrá, hogy erre reflektálnom kell.

„És miután ez tőlem ilyen értelemben távol áll, egyre jobban beszorongtam, hogy a magyar influenszerek, kritikusok és még ki tudja, kicsodák, azt kérik majd számon rajtunk, hogy mi oldjuk meg az ukrán–orosz háborút. Nem fogjuk megoldani, mert nem ez a dolgunk. Valamilyen módon biztos kikerülhetetlen lesz, hogy foglalkozzunk vele, de ez a darab sokkal absztraktabb ennél” – tette hozzá a rendező.

Miért tör ki egy háború?

Zsótér Sándor szerint a darab nem a szerb és az afganisztáni háborúról szól, nem az irániról, nem a csecsenről és nem az orosz–ukránról. „Brecht valamilyen módon mégis megmutatja, miért tör ki egy háború. És azt is, hogy ehhez a kisembereknek nagyon-nagyon kicsi közük van. Szinte semmi. Mármint olyan kisembereknek, mint te vagy én” – mondta.

A Kurázsi és gyerekei bemutatója 2023. február 18-án lesz. 

Mint arról az Index korábban beszámolt, a teátrum szeptember eleji évadnyitóján Berzsenyi Bellaagh Ádám igazgató azt mondta, hogy az előre nem látott nehézségek, de a nagy lehetőségek évada is lesz ez az előttünk álló. 

Nekünk itt, a színházban az a dolgunk, hogy ne mismásoljunk, hanem a valóságot mutassuk be. Egy nehéz világ az, amiben élünk. Egy súlyosabbnál súlyosabb problémákkal és komolyabbnál komolyabb kihívásokkal terhelt időszak az, ami előttünk áll, évadtervünk pedig erre reflektál. Darabjainkban olyan világot mutatunk be, amiben a pénzéhségnek, a korrupciónak és a kapzsiságnak nincsen határa.

A Kurázsi és gyerekei a harmincéves háborúban zajlik, amely 1618-tól 1648-ig tartott, feltehetően ezért nevezik harmincévesnek, bár vannak, akik úgy vélik, hogy korábban kezdődött, és még mindig nem ért véget, vagy nem is fog soha.   

(Borítókép: Zsótér Sándor 2017. november 14-én. Fotó: Ujvári Sándor / MTI)

Rovatok