„Nem tudom, hová jutok innen, de annyit megígérhetek, nem lesz unalmas.” Lassan hét éve már, hogy 2016. január 10-én meghalt David Bowie, a világ zenei színskálájának egyik legmeghatározóbb alakja. Egy zenész örökségének három kimagasló vetülete van: hogyan maradnak fenn a dalai, a személyisége, illetve a hagyatéka és a világra gyakorolt hatása miképpen él tovább. A zenei kaméleon esetében nem azon kell gondolkodnunk, hogy ezek közül bármelyik megtörtént-e, inkább azon, számunkra mit nyújtott az a jelenlét, amivel felbolygatta a világot, amíg élt.

Van, ami velünk születik

Még gyermek volt, amikor szerteágazó művészeti és önkifejezési érzéke már látványosan kezdett a felszínre törni. Bár sokáig nem tartották kimagasló énekesnek, ösztönös táncmozdulatai, folyamatos vonzódása a különféle színházi formákhoz – legyen az konvencionális színészet vagy pantomim –, valamint multiinstrumentalista törekvései megmutatták, hogy a benne rejlő tehetség nem mindennapi. Gitáron, furulyán, szaxofonon, ukulelén, basszushangszereken és zongorán egyaránt tanult játszani.

Édesapja elismerte fia eredendő vonzódását az előadói szakmához, ezért folyamatosan ellátta különféle muzsikusok lemezeivel, úgy mint Elvis Presley vagy Little Richard, miközben bemutatta például Alma Cogannek és Tommy Steele-nek. Bowie-ra nagy hatással volt továbbá anyai ágon született féltestvére is, Terry Burns, aki nagyjából tíz évvel volt idősebb nála.

Bátyja epilepsziával és skizofréniával küzdött, ezért csak időszakosan lakott együtt a később popsztárral, a köztes időszakokban viszont saját művészeti érdeklődésébe avatta be öccsét: modern jazz muzsika, beat költészet, buddhizmus és okkultizmus. Ezek mind különleges hatással voltak David Bowie későbbi munkásságára,

Első zenekaraival középiskolás korában kezdte el a közös munkát, de számos formáción küzdötte át magát, mire úgy döntött, hogy szóló előadóként és dalszerzőként tevékenykedik. Az igazán nagy áttörés 1969-re tehető, amikor kiadta a legendás Space Oddity című dalát, öt nappal az Apollo-11 kilövése előtt, amely nóta az Egyesült Királyságban bekerült a top 5-be. A korábbi sikertelen próbálkozásokat – ezek között volt első lemeze is – lassacskán felváltották a nemzetközileg is elismert kiadványok, sorra érkeztek az olyan ma már kultklasszikusok, mint a The Man Who Sold the World és a Life on Mars?, amely az Egyesült Királyságban bekerült a top 3-ba.

Határozott elképzelés

David Bowie zenei stílusa méltán volt nevezhető progresszívnek. Kezdetben a pszichedelikus stílusok és hard rock hangzást időről időre variálta különféle folk, elektronikus vagy épp blues és soul elemekkel, megállíthatatlanul keresve valami végletes önkifejezést a zenében, ami tulajdonképpen a progresszív zene egyik ismérve: a folytonos fejlődés, haladás.

Különböző színpadi figuráiról, tematikus korszakairól és lemezeiről végeláthatatlan sokat beszélhetnénk, hisz csupán az önkifejezés keretében több színpadi szerepet formált meg, mint egyes profi színészek teljes életpályájuk alatt.

határozott ítélete volt arról, miként kell egy rocksztárból lett színésznek viselkednie, milyen kaliberű és minőségű szerepek tartják meg komoly karakterként, és melyek csinálnak belőle bohócot. Kultikus filmekben szerepelt, például a Fantasztikus labirintusban, miközben olyan blockbustereket utasított vissza, mint a Halálvágta című James Bond-film Roger Moore-ral.

Élete utolsó szakaszában májrákot diagnosztizáltak nála, 2016. január 10-én, nem sokkal a 69. születésnapja után, New Yorkban halt meg. Bár betegségét 18 hónappal a halála előtt már felismerték, egyre rosszabbodó állapota ellenére folytatta munkát, a betegségét nem hozta nyilvánosságra. David Bowie kívánsága az volt, hogy ne temessék el, így végakarata szerint elhamvasztották, hamvait pedig Balin, egy buddhista szertartás keretein belül szórták szét. Hagyatéka egyszeri és megismételhetetlen, a művészetre és önkifejezésre gyakorolt hatása nemzedékek mozgatórugója azóta is.

(Borítókép: David Bowie 1992. április 20-án. Fotó:  Michael Putland / Getty Images)