Index Vakbarát Hírportál

Rákay Philip szándékos hangulatkeltésnek titulálja az Aranybulla negatív kritikáit

2023. január 9., hétfő 18:28

Rákay Philip arról beszélt, hogy az Aranybulla című filmet ért, szakmai bőrbe bújtatott kritikák valójában szándékos hangulatkeltések, melyet kikér magának II. András és az egész stáb nevében.

Az Aranybulla film megjelenését követően széles körű vita alakult ki, mely a szakmai kritikák ütköztetésén túl politikai viták színterévé is vált. A sorozatról részletes kritikát írtunk az Indexen. 

Az Aranybullával kapcsolatban, a Hír TV által a Politikai hobbista műsor január 7-én közzétett epizódjában meghívott vendégként szerepelt Rákay Philip, aki a filmet ért vádakra szeretett volna válaszolni. Arról beszélt, hogy az elmúlt húsz évben „önmaguk által felkent szellemi verőemberek” áldozata. Úgy véli, bár ő részese a politikai színtérnek, II. András nem az, ezért méltatlannak tartja a támadásokat. 

Elmondása szerint egy szervezett akció hatását lehet látni, mely hungarofób körök és Soros György által pénzelt emberek közös hangulatkeltő kampánysorozata, mellyel a film történelmi és minőségi mibenlétét szeretnék aláásni. Rákayt idézve:

Nemcsak II. András nevében kérem ki magamnak mindazt, ami zajlik, hanem az egész stáb nevében is.

Rákay Philip szerint „új világ van”

Főként a 444 és a Telex kritikáját kérdőre vonva esik szó a műsorban arról, hogy sem történelmi, sem pénzügyi alapon nem tartja igazságosnak, amit mondanak az újságírók, mivel véleménye szerint történelmileg kellően megalapozott az alkotás, és anyagilag így is határokat feszegető módon sikerült csak létrehozni a filmet. Továbbá a sikkasztásról szóló vádakért, melyet „Gyurcsányék házi blogja” írt, pedig perelni fog.

Rákay úgy gondolja, hogy olyan történelmi múltat feltáró filmek, mint a „Blokád”, vagy az „Elkúrtuk” jelenlétét, igenis el kell fogadni. Elmondása szerint néhány éve „új világ van”, és meg kell érteni, hogy vannak alkotók, akik megmutatják a magyar múlt különböző „sikereit és kudarcait”.

A film – az egyik legnagyobb amerikai filmes oldalon – IMDB-n elért kimagaslóan alacsony eredményét Rákay Philip szervezett akciónak véli, mely szerinte egyáltalán nem releváns azzal kapcsolatban, hogy egy film valójában megbukott-e, vagy sem.

Az IMDB oldalán látható, átlagosan 1,2-es értékelésről azt mondta, hogy szerinte a mögött nagyrészt trollok állnak.

Mi nem szerveztünk erre kommentelőket, be kell, hogy valljam. Ők meg szerveztek rá mittomén, ezerkétszáz-négyszáz-ötszáz, nemtom’ mennyi embert […] köztük 80–100 Amerikából jött trollt.

Szerinte az eset átcsapott már egy fordított effektusba, mivel az emberek kíváncsian belenéznek, hogy valóban ennyire rossz-e a film, amely prekoncepcióhoz képest csalódnak majd.

Emellett a port.hu-n szereplő eredménye sem a legkimagaslóbb az alkotásnak. Cikkünk megjelenésekor 4.7-es átlag.

Az adás itt tekinthető meg:

Rákay Philip teljes nyilatkozatát a Hír TV által közzétett YouTube-videó második felében (nagyjából 26:30-tól) lehet megtekinteni.

Az Index újságírói is megnézték az alkotást, melyről az alábbi kritika született.

(Borítókép: Rákay Philip 2022. május 27-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok