Leonor Fini argentin művész kéttucatnyi macskát tartott, Suzanne Valadon francia festő és modell pedig kaviárral etette a saját cicusát. Miért jelenik meg olyan gyakran a festményeken a macskás nő alakja?
A macskák ősidőktől a művészet alaptémájaként szolgálnak, már a lascaux-i barlang falára is festettek macskaféléket, sőt az ókorban az egyiptomi sírokat és Pompeji mozaikjait is díszítették.
A nőket és a macskákat évezredek óta összekötik, így nem meglepő, hogy Morisot-tól Picassóig, Matisse-től Kirchnerig, Kahlótól Freudig mindenki gyakran párosította őket művészetük alanyaként. De felbukkannak Rubens, Barocci és Lotto alkotásaiban is.
A macskák dacosak és függetlenek, a MŰVÉSZEK TALÁN eZÉRT IS HAJLAMOSAK SZERETNI őket.
Rhiannon Lucy Cosslett a The Year of the Cat: A Love Story (A macska éve: egy szerelmi történet) című könyvében a szőrös múzsákat ünnepli – olvasható a The Guardian oldalán.
A macskák mindig szabadon kószáltak az éjszakában, ez a nőkre sokáig nem volt igaz a történelemben
– véli a szerző, aki könyvében az „őrült macskahölgy” mítoszát vizsgálja, amelynek eredete a boszorkányságtól való félelem és az, hogy korábban az egyedülálló és gyermektelen nőket így bélyegezték meg.
Leonor Fini argentin művész kéttucatnyi macskát tartott, így arra is volt példa, hogy a bundájuk néha összekeveredett a vásznon lévő festékkel. Tinédzser korában egy reumás megbetegedés miatt két hónapig feküdt kötéssel a szemén, Fini állítása szerint ez az időszak hozzájárul későbbi festői karrierjéhez – írja a librarius.hu. Akkoriban ugyanis rákényszerült, hogy kizárólag a képzeletét használva alkossa meg fantáziavilágának különös lényeit: egyebek mellett a madártollal borított meztelen istennőket, szoborszerű szfinxboszorkányokat vagy épp a macskadémonokat.
Picasso két korábbi, nőket és macskákat ábrázoló képe is hasonló érzelmi hatással bír, mint Finié. Az 1900-as Nő macskával című művében a nő a karjában tartja a kis macskát, előrehajol, amitől olyan érzésünk támad, mintha vigasztalni próbálná.
Az 1901-es Akt macskákkal című alkotásban – amelyet néha Madwoman with Catsnek is neveznek – több könyörtelenség érződik.
Suzanne Valadon macskafestményei sokkal vidámabbak. A művész többször lefestette Raminou nevű cicáját, de más macskákat is.
A macskák kifejezőképessége és a velük való azonosulás ragadhatta meg Faragó Géza fantáziáját is. Az 1877-ben született szecessziós festőművész mestere volt a plakáttervezésnek és a karikatúrának. Nem csoda, hogy egy macskát választott társként a hölgyalak mellé Nő macskával című alkotásánál – olvasható a Magyar Kultúra magazinban.
A macska és a nő közötti párhuzam túlmegy a formai hasonlóságon, itt már közös gondolatiság is megjelenik, hiszen mindkettőjük figyelmét a modern kori emberi vívmány köti le.
Mondhatnánk, hogy a macskákban és a művészekben van valami közös, miután
a történelemben egyik sem volt hajlandó betartani azokat a szabályokat, amelyeket a társadalom megpróbált rájuk kényszeríteni.
Évszázadokkal a boszorkányüldözés után a nők – különösen a gyermektelen nők – macskák iránti szeretetét a mai napig kigúnyolják és megbélyegzik – állítja Cosslett. Ennek ellensúlyozására Brooke Hummer fotográfust hozza fel példának, akinek egyik sorozatában a macskás nők többféle kor stílusában pózolnak, a XIX. századitól egészen a szürrealistákig.
Ezek a vicces képek igyekeznek enyhíteni a macskahölgy megszégyenítő sztereotípiáját, és egyben elgondolkodtatnak, hogy érdemes lenne más szemmel nézni a macskás nőket.
(Borítókép: Suzanne Valadon olajfestménye. Fotó: Leemage / Corbis / Getty Images)