Index Vakbarát Hírportál

A Pink Floyd alapítója beszél Oroszország nevében az ENSZ előtt

2023. február 8., szerda 10:59

Oroszország meghívta Roger Waterst az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésére, hogy szólaljon fel a szerdai gyűlésen az Ukrajnába szállított fegyverek témájában.

Roger Waters, a világhíres Pink Floyd zenekar alapító tagja, basszusgitárosa, egyik énekese és dalszerzője már szeptember óta különféle támadások kereszttüzében áll. Régebben is ismert volt antiszemita megnyilvánulásairól, ősszel az ukrán elnök feleségének, Olena Zelenszkának írt nyílt üzenetet, amiben az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások ellen érvelt.

Ahogy az Index már korábban beszámolt róla, Oroszország most felkérte a Pink Floyd egykori tagját, hogy szerdán beszéljen az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt azon az ülésen, amelyet Moszkva kérésére tartanak az Ukrajnába való fegyverszállítások megvitatására.

A felkérés vegyes reakciókat váltott ki a világ politikai vezetéséből.

Míg az orosz ENSZ-nagykövet, Vaszilij Nebenzia úgy fogalmazott, hogy „lássuk, mit fog mondani. Van álláspontja, és azt holnap hallani fogják”, addig egy nevét nem vállaló diplomata az ENSZ-ből felháborodottan reagált az eseményekre: „Az orosz diplomácia régebben komoly volt. Most mi következik? Mr. Bean?”

Egy friss interjúban egy német lapnak arról is beszélt a zenész – amit saját oldalán is megosztott –, hogy kimondottan szomorú, amiért korábbi zenésztársai egy ukrán előadóval, Andrij Chlywnjukkal készítettek közös dalt tiltakozásul a kialakult helyzetre, miközben a szám mondanivalója szerinte felszínes.

A NATO, Putyin és az igazság

A közelmúlt eseményeire reagálva Polly Samson – David Gilmour, a Pink Floyd gitárosának felesége, aki több dalt is írt a zenekarnak – Twitteren fejezte ki a nemtetszését Waters viselkedésével kapcsolatban, egy igazán kemény hangvételű posztban, melyben a basszusgitárost is megjelölte.

Szomorú, hogy legbelül ilyen romlott és antiszemita vagy [Roger Waters]. Putyint véded, közben hazug, tolvaj, képmutató, adókerülő, playbackénekes, nőgyűlölő, betegesen irigy és megalomán vagy. Elég az ostobaságodból!

Korábban, egy Rolling Stone interjúban arról beszélt az énekes, hogy felkerült Ukrajna halállistájára, mivel felszólalt a nyugati propaganda ellen, és úgy látja a dolgokat, ahogy – az ő véleménye szerint – valójában vannak.

Úgy gondolja, hogy a NATO felelős azért, hogy Putyin lerohanta Ukrajnát, szándékos provokáció történt, minden más pedig csupán a média hazugsága. Ugyanebben az interjúban kitér véleményére Izrael és Palesztina helyzetének kérdésében. Szerinte néhány, az USA-ban és az Egyesült Királyságban élő zsidó ember a felelős Izrael döntéseiért, mivel náluk van a pénz, ami mozgatja a szálakat.

Együtt tudok élni a helyzettel, este pedig úgy alszom el, hogy tudom, a történet, amit a nyugati média el akar adni nekünk, csupán propaganda, nem az igazság. Én tudom, mi a valóság… és biztos vagyok benne, hogy igazam van.

Rovatok