Index Vakbarát Hírportál

Megállapodást kötött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Színház- és Filmművészeti Egyetem

2023. február 16., csütörtök 13:35

Együttműködést írt alá az NKE és az SZFE, amellyel támogatni kívánják a kultúra értékteremtő és -megtartó erejét, illetve fejleszteni a hallgatók intellektuális képességeit.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hivatalos oldalán megjelent közlemény szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) megállapodást kötött. Ahogy Rátóti Zoltán, az SZFE rektora kiemelte: céljuk a felsőoktatási intézményekkel való együttműködés szélesítése, így az is fontos volt, hogy az NKE-t maguk mellett tudják. 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem, hazánk kulcsfontosságú intézménye, valamint az SZFE, a magyar színház- és filmművészet első számú egyeteme hosszú távú együttműködést alakít ki, ezáltal a társadalom, a felsőoktatás és a tudományos közélet számára egyaránt hasznos eredményeket tudnak majd elérni a jövőben

– mondta Rátóti.

A közleményben kifejtették: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem elengedhetetlennek tartja, hogy a hallgatók szakmai képzése mellett erősítsék a kultúrához való kötődésüket is, így együttműködésük egyik alappillére az lesz, hogy „a két intézmény felajánlja egymás számára kapacitásait”.

Az NKE elkötelezett a tudomány és a kultúra ápolásában, mert tudja, hogy ez a kettő egymástól elválaszthatatlan. A színházművészet mint kulturális színtér kiváló alkalmat ad arra, hogy a színészi játékon keresztül belelássunk a színészek és karakterek lelkébe, megismerve örömüket, fájdalmukat, drámai helyzeteiket, amelyek által tisztábban láthatjuk a világot, amelyben élünk, a sorsokat, amelyek ránk várhatnak és amelyek segíthetik is a jövőnk alakítását

– hangsúlyozta Deli Gergely, az NKE rektora.

Mint közölték, megállapodásuk értelmében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Színház- és Filmművészeti Egyetem közös rendezvényeket, fesztiválokat szervez és rendez, az SZFE szakmai támogatást nyújt az NKE kulturális programjainak lebonyolításához, ahogy az NKE is sportlehetőséget (vívás és lovaglás) biztosít az SZFE meghatározott számú oktatója és hallgatója számára a Rendészettudományi Karán tanuló hallgatókkal közös csoportban. Mindemellett az SZFE hallgatói és munkatársai kedvezményesen vehetik igénybe az NKE sportszolgáltatásait, illetve használhatják a műfüves focipályát vagy a szabadtéri multifunkcionális sportpályát meghatározott időtartammal és alkalommal.

(Borítókép: Deli Gergely 2022. november 21-én. Fotó: Mónus Márton / MTI)

Rovatok