Index Vakbarát Hírportál

Megnyílt az idei első kiállítás a debreceni Modemben

2023. február 19., vasárnap 16:10

Földközelben címmel nyílt kiállítás a debreceni Modemben a magyar portré- és tájfestészet kiemelkedő alakjainak alkotásaiból.

Vizi Katalin, a Modem ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a vasárnaptól április végéig látogatható kiállításra az alkotásokat az Antal–Lusztig-gyűjteményből válogatták, az apropót pedig az adta, hogy egy hónap múlva jelenik meg a negyedik szakkatalógus, amely a gyűjteményt dolgozza fel – közölte.

A gyűjtemény tulajdonosa, Antal Péter szerint a Mednyánszky László, Koszta József, Fényes Adolf, Iványi Grünwald Béla, Tornyai János, Endre Béla, Glatz Oszkár, Nagy István, Rudnay Gyula, Medgyessy Ferenc és Holló László műveit bemutató tárlat mindenkinek szól, de az Alföldön élőknek, akik a kiállítás címét inspirálták, mást mond, mint a külföldieknek, akik nem ismerik a magyar sorsot.

Antal Péter úgy fogalmazott, a művészek a két világháború közti időszakban fogalmazták meg a magyar élethez, a pusztához, a magyar emberhez, a szegénységhez való kötődésüket, de a szegénységben is meglátták a szépséget és mindazt, amit az utókorra hagyományozhatnak.

A kiállítás kurátora, Nagy T. Katalin tájékoztatása szerint az Antal–Lusztig-gyűjtemény a Modemben is megjelenő tizenegy művésztől mintegy félezer alkotást tartalmaz, de ennek csak a felét mutatja be a tárlat.

Mint kifejtette, a műveken keresztül bemutatják a tájat, a pusztát, de a tájképek mellett kiemelt figyelmet szentelnek azoknak az arcképeknek, emberábrázolásoknak is, amelyek a magyar társadalom jellegzetes alakjait jelenítik meg.

Önálló szekció mutatja be az első világháború idején dolgozó hadifestők valós élményekből merítő, megrázó alkotásait, de a festők mellett megjelenik a korszak egyik nagy szobrásza, Medgyessy Ferenc is, akinek munkái jól illeszkednek abba a szellemiségbe, amelyet a többi művész képvisel – adta hírül az MTI.

Rovatok