Index Vakbarát Hírportál

Bajban a független színházak

2023. március 4., szombat 06:34

Tárgyalásokat kezdeményez a Független Előadó-művészeti Szövetség, több száz művésszel és szakemberrel kiegészülve, miután a költségvetés szerint több mint negyven százalékkal kevesebb kormányzati támogatást kapnak. Van olyan együttes, amely már megszűnt. A főváros igyekszik támogatni az érintetteket, de ők sincsenek könnyű helyzetben.

„A háború keltette gazdasági és erkölcsi válság idején soha nem látott megszorításokkal kell szembenézniük a magyar kulturális élet szereplőinek” – idézi az ATV a Független Előadó-művészeti Szövetség nyílt levelének első sorait.

Mint írják, a 2023-as költségvetés értelmében a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak mintegy 34 milliárd forintot, a Nemzeti Kulturális Alapnak pedig majdnem 914 millió forintot kell befizetnie az Államkincstárba, miközben a sporttevékenységekre szánt támogatások 116 milliárd forinttal emelkednek. Nagy Zoltán, a FESZ ügyvezetője szerint ez túlzás.

Nem értjük, hogy pont ebben a helyzetben, amikor elszabadultak az energiaárak, amikor elinflálódott a forint vásárlói értéke, más országokban ezt a legsérülékenyebb kategóriát, a művészeti ágazatot próbálják megmenteni. Nálunk a tavalyihoz képesti támogatás is tovább csökken, durván 40 százalékkal

– fogalmazott Nagy Zoltán.

Szabó Réka, a Tünet együttes alapítója február 21-én jelentette be, hogy megszünteti a társulatát, arra hivatkozva, hogy a pénzek elosztásának szempontjai között ma már nem szerepel a szakmaiság. Szerinte demoralizáló úgy létezni, hogy lottónyereményként lehet tekinteni a pályázatokra.

Az Átrium Színháznak mindössze 7 millió forintból kell gazdálkodnia

Nem egyszerű az Átrium Színház helyzete sem, hiszen az intézményt a minisztérium tavaly még 17 millió forinttal támogatta, idén viszont már csak 7 millió forint áll a rendelkezésükre. Zsedényi Balázs operatív vezető elmondta, hogy eközben egy átlagos kőszínháznak az éves támogatása több száz millió. Szerinte így kell értelmezni azt, hogy ezek a forrásmegvonások milyen hatással vannak nemcsak az Átriumra, hanem arányaiban a többi független előadó-művészeti társulatra is.

Budapest tavaly 150 millió forint értékben hirdetett színházi mentőprogramot, mostanra azonban, mint azt Bősz Anett hangsúlyozta, a főváros nagyon nehéz helyzetbe került. Minden megtermelt száz forintból, ami a budapestiek GDP-je, 98 forintot elveszít a főváros. Ennek ellenére, mint mondta, próbálják támogatni a társulatokat. Konkrétumokba azonban nem bocsátkozott.

Az egész nemzet és hazánk szégyene lenne, ha egy az egyben hagynánk fejre állni ezeket a társulatokat. Úgyhogy én már nem vagyok bizakodó, ugyanakkor Budapest folyamatosan keresi annak lehetőségét, hogy valamilyen módon újra és újra segíteni tudjunk

– mondta a főpolgármester-helyettes az ATV-nek.

A Független Előadó-művészeti Szövetség, több száz művésszel és szakemberrel kiegészülve, tárgyalásokat és érdemi egyeztetéseket szeretne a kormányzat képviselőivel hosszú és rövid távú megoldási javaslataikról még március 10-e előtt.

(Borítókép: a Tünet Együttes Burok – A táguló idő összehúzódásai című táncművének fotóspróbája a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Házában 2018. január 31-én. A táncművet Szabó Réka rendezte és koreografálta. Fotó: Mónus Márton / MTI)

Rovatok