Index Vakbarát Hírportál

A héten kezdődik az új Alien-film forgatása Budapesten

2023. március 6., hétfő 11:26

A 20th Century Studios bejelentette a legújabb film cselekményét és színészgárdáját is. Az első Alien-film rendezője, Ridley Scott ezúttal executive producerként dolgozik a projekten.

A 20th Century Studios legújabb Alien-filmjének forgatása március 9-én, csütörtökön indul Budapesten – írta a Variety.

A stúdió egyelőre nem sok részletet árult el a film cselekményéről, mindössze annyit lehet tudni, hogy a középpontban egy csapat fiatal áll, akik egy távoli világban szállnak szembe az univerzum legfélelmetesebb élőlényeivel. Az előzményfilm a 2012-ben bemutatott Prometheushoz és a 2017-es Alien: Covenanthoz csatlakozik.

A stúdió már korábban bejelentette: a film főszereplője Cailee Spaeny lesz, most pedig elmondták, a projekthez csatlakozik még David Jonsson, Archie Renaux, Isabela Merced, Spike Fearn és Aileen Wu is.

Az első Alien rendezője, Ridley Scott ezúttal executive producerként vesz részt a munkában.

A legújabb film rendezője Fede Alvarez lesz, aki egyben a projekt forgatókönyvírója és producere is.

A Variety hozzátette, Scott és Michael Pruss mellett Brent O’Connor, Elizabeth Cantillon és Tom Moran producerek is részt vesznek a film létrehozásában. A Variety információi szerint a készítők csak a forgatás kezdeti időpontját tűzték ki, egyelőre a premier időpontját nem árulták el.

(Borítókép: Sunset Boulevard / Getty Images Hungary)

Rovatok