Index Vakbarát Hírportál

Egyszerre két zseniális zenészt veszített el a honi rockszakma

2023. március 20., hétfő 14:07

A 2021-es, amúgy is terhelt és szomorú esztendőben két zseniális basszusgitárost veszített el a honi rockszakma. Póka Egon Benedek és Szappanos György emlékére zenés dokumentumfilm készült Megpihennek szárnyaid címmel.

Póka Egon Benedek 2021 szeptemberében, hosszas betegség után, 68 éves korában halt meg. Elsősorban a Hobo Blues Band, majd a P. Mobil meghatározó tagjaként vált korszakos ikonná, később a Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakképző iskola alapító igazgatójaként szerettette meg a rock- és blueszenét a fiatalabb generációkkal. 2012-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el munkásságát, halálát követően posztumusz Artisjus-díjban részesült.

Nem sokkal előtte, 2021 júniusában, mindössze 55 évesen váratlanul meghalt a szintén virtuóz Szappanos György is. Olyan nagyszerű gitárosok mellett basszusozott, mint Babos Gyula, Tátrai Tibor vagy Mohai Tamás, de a magyar rock- és jazzélet legkiválóbb képviselőivel játszott együtt. Tagja volt a szupergroupként emlegetett Boom-Boomnak, a Tátrai Bandnek, a Háború együttessel pedig EMeRTon-díjat is kapott.

Mára nincs több kérdés

Egon korábbi zenészkollégája és barátja, Barán Attila, a Music Nation Budapest zenei projekt vezetőjének kezdeményezésére most 62 perces dokumentumfilm készült a két zenészre emlékezve. A szintén basszusgitáros zenei producer meghívta zenész- és előadóművész-barátait, játsszanak el két, számukra ikonikus dalt, amelyeket tavaly november 27-én, Jimi Hendrix 80. születésnapján nemcsak hangban, hanem képekben is élőben rögzítettek a BMC épületében. A felvételek Barán Attila és Garami Gábor társproducer irányításával, Gőz László partneri támogatásával készültek.

A film kiemelten a két dal – a Hobo Blues Band A látogató és Mohai Tamás Mára nincs több kérdés című szerzeménye – köré összpontosul, a felvételeket körbeölelő pillanatokból, beszélgetésekből áll össze. Ily módon közvetíti a szereplők két művésszel kapcsolatos érzéseit, élményeit, az irántuk mindmáig megnyilvánuló szeretetüket adja vissza. Az alkotásban nem szerepel archív bejátszás sem Póka Egonról, sem Szappanos Györgyről, nem is dokumentálja az életútjukat adatokkal, nem erre vállalkozik. Ebben a bő egy órában új hangszerelésben szólaltatnak meg két szerzeményt, amelyek segítségével megidézik a szellemiségüket is.

A Megpihennek szárnyaid című filmben közreműködik Léko Stefánia (ének), Tóth János Rudolf (ének, gitár), Naszvagyi Tamás (ének), Barán Attila (basszusgitár), Mohai Tamás (gitár), Kékkői Zalán (gitár), Szakadáti Mátyás (dob), Hirleman Bertalan (dob), Tar Gergely (ütőhangszerek), Gyöngyösi Gábor (billentyű), Makovics Dénes (szaxofon), Bánlaki Csaba (trombita), Magyar Péter (pozan), Gazda Bence (hegedű), Schrettner Kornél (hegedű), Markó János (brácsa), Szontagh Márton (cselló) és Garami Gábor (riporter, narrátor).

Rovatok