Index Vakbarát Hírportál

Polgár Árpád meg is halhatott volna a balesetben

2023. március 20., hétfő 12:01

Saját amerikai otthonában szenvedett súlyos balesetet Polgár Árpád műkereskedő. Megcsúszott a kövön, brutálisan nagyot esett, felesége elmondása szerint fennakadt a szeme, nem kapott levegőt, és úgy rázkódott a földön, mint akinek epilepsziás rohama van. Minderről saját YouTube-csatornájukon számoltak be.

„Életünk legborzalmasabb heteit éltük át” – kezdi Polgár Árpád felesége, Polgár Tünde. A megrázó videóból kiderült, hogy a műkereskedő vizes lábbal elcsúszott a kövön, brutálisan nagyot esett: felesége elmondása szerint fennakadt a szeme, nem kapott levegőt, és úgy rázkódott a földön, mint akinek epilepsziás rohama van. Felesége azonnal mentőt hívott, de az ijedségtől pánikrohamot kapott. Minderről saját YouTube-csatornáján számolt be a Polgár házaspár.

Először csak azt hitték, hogy agyrázkódása van, de a kórházban azonnal az intenzív osztályra küldték, és a feleségének már olyan kérdésekre kellett válaszolni, hogy tudja-e, a férje hogyan rendelkezett a szerveivel. Végül agyműtétre került sor, mert Polgár Árpádnak az esés következtében az agya a koponyáján belül a homlokának ütődött, és bevérzett.

Sokan nem élik túl 

Az esés és az ütés hatására több nap emléke is törlődött az emlékezetéből, és csak a feleségének és a fiának köszönhetően tudja, mi is történt. 

A videóban el is sírja magát,

amikor arról beszélnek, hogy a műkereskedő szerencsésnek mondhatja magát, mert egy ilyen balesetben a sérültek 40 százaléka meghal, és csupán tíz százalék épül fel belőle, a többiek életük végéig viselik a következményeket, mint például Michael Schumacher – hangzik el. 

A Polgár házaspár jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodik, ugyanis kétlaki életet élnek Magyarországon, illetve Floridában. A baleset után a követőik konzervvideókat láthattak, és úgy tűnt, minden rendben van életükben, miközben nehéz heteket éltek át. Polgár Árpádnak a továbbiakban nagyon kel vigyáznia, ugyanis már egy kis ütés is kiválthat olyan traumát, amelyből lehet, hogy már nem fog tudni felépülni. Nem repülhet, nem utazhat, és még hosszú rehabilitáció vár rá. „Ez olyan, mintha újjászülettem volna” – mondja a videóban, amelyben a kórházból is látunk felvételeket. 

(Borítókép: Polgár Árpád 2020. augusztus 3-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok