Index Vakbarát Hírportál

Új kiállítás nyílt a Ferenczy Múzeumban

2023. március 26., vasárnap 12:09

A Ferenczy Múzeum új kiállításán az 1900 és 2022 között készült alkotások némelyikét lehet megtekinteni, köztük Czóbel Béla, Deim Pál és Korniss Dezső műveit.

Szombaton nyílt meg a Ferenczy Múzeumban a Magyar Géniusz Program 65 millió forintos támogatásával megvalósult kiállítás, A gyűjtemény (1900–2022), amely 122 év magyar alkotásait sorakoztatja fel, és egészen 2028. március végéig lesz látogatható. Ahogy a múzeum igazgatója, Prosek Zoltán a megnyitón kifejtette, a tárlat félig állandó, mivel bizonyos elemei évente, félévente megújulnak – köztük a szentendrei művészek alkotásai.

A kiállításra ellátogatók többek között a következő alkotók műveit tekinthetik meg: Barcsay Jenő, Bálint Endre, Czóbel Béla, Deim Pál, a Ferenczy család, Korniss Dezső, Kmetty János, Vajda Lajos, Kaszás Tamás, Szentirmai Zoltán. A kiállítással együtt pedig a múzeum felső szintjén megnyílt az ISBN művészeti könyvesbolt, ahol akár limitált példányszámban kiadott művészeti könyvekhez is hozzá lehet jutni. 

Az MTI-n megjelent összegzés szerint a megnyitón a múzeumigazgató, Prosek Zoltán mellett részt vett még Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára; Demeter Szilárd, a Magyar Géniusz Program kuratóriumi elnöke és a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója; Csapláros Andrea, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének elnöke és Fülöp Zsolt polgármester.

Ahogy Demeter Szilárd kifejtette a rendezvényen, a Magyar Géniusz Program egyik küldetése, hogy a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségével újraszínezze a Kárpát-medence magyar térképét. Elmondása szerint a magyar kulturális tér szerkezete nem túl szerencsés, mivel Budapest-centrikus kultúrában élünk. Hozzátette, azért találták ki a programot, hogy „a magyarok mentális térképén a fehér foltokat lekaparjuk, előhozhassuk és megmutathassuk a tágabb értelemben vett couleur locale-t (helyi sajátosságokat – a szerk.)”. 

Rovatok