Index Vakbarát Hírportál

Rózsa György újra műsort vezet

2023. április 10., hétfő 06:45

Harminc év után ismét Rózsa György fogja vezetni a TV2 Zsákbamacska című műsorát néhány különleges adás erejéig.

A TV2 által az Indexhez eljuttatott közleményben azt írták, hogy Rózsa György április 16-tól veszi át a műsor vezetését Majkától és Pápai Jocitól

Megtisztelőnek éreztem a TV2 felkérését. Találkozás ez egy régi szerelemmel, három évtized elteltével újra vezetni ugyanazt a vetélkedőt. Jutalomjáték!

– mondta Rózsa György a közlemény szerint.

Az ismert műsorvezető azt is hozzátette: az első pillanatok öröme után azért elgondolkodott, vajon 75 évesen bírja-e majd a hosszú felvételeket, és elfogadják-e majd őt műsorvezetőként a fiatal játékosok? Hiszen – mint mondta – jó részük még nem is élt, amikor a 90-es évek első felében sikerre vitte a Zsákbamacskát.

„Attól nem tartottam, hogy bennem él-e még a játékkedv, mert a televíziós műsorkészítés, a játékvezetés egy örökké tartó szerelem. Szinte visszafiatalodtam. A TV2 vezetése és a stáb mindent megtettek, hogy jól érezzem magam” – mondta Rózsa György, hozzátéve:

Nagyon megható volt, hogy a felvételek után a kollégák megköszönték a jó hangulatú közös munkát. A játékosok pedig minden adás elején hihetetlen szeretettel fogadtak, hosszú percekig tapsoltak. Szinte mindegyikük elmondta a játék után, hogy én voltam a szüleik kedvence, nagyon szerették a Zsákbamacskát annak idején.

„Jó volt látni, hogy a mostani játékosok is remekül érezték magukat a stúdióban. Boldog voltam, hiszen újra azt tehettem, amit 56 televíziós évemen át: szórakoztathattam a nézőket” – összegezte.  

A különleges adásokban Rózsa György segítője a Dancing with the Stars profi táncosa, Stana Alexandra lesz.

Rovatok