Index Vakbarát Hírportál

Újabb információk érkeztek Gálvölgyi János állapotáról

2023. május 14., vasárnap 07:56

Gálvölgyi János jól reagál a kezelésekre, de még nincs jól a művész, nincs túl a közvetlen életveszélyen az RTL információi szerint. A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke úgy véli, jó ötlet a belső ellenőrzés a mentőknél.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Gálvölgyi János Kossuth-díjas színművész május 10-én szerdán rosszul lett, légzési nehézségekkel küzdött, ezért családja kórházba vitte, ahol  lélegeztetőgépre került. A család közleménye szerint Gálvölgyi állapota súlyos, de stabil.

Nemrég az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál is elismerte, a mentőszolgálat saját, belső vizsgálata szerint hibázott a mentésirányító. Azóta pedig már Samu Attila, a Belügyminisztérium sajtófőnöke azt is elmondta, hogy ellenőrzést kért Pintér Sándor belügyminiszter is.

Pintér Sándor „kérte fel tárcája belső ellenőrzési főosztályát, hogy visszamenőleg is nézzék át a központi mentőirányító csoporthoz érkező hívások esetlapjait, és foglaljanak állást, indokolt-e a mentésirányítók továbbképzése, érzékenyítése”.

A vizsgálat a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége szerint is indokolt.

Tizen-egynéhány ilyen hely van az irányításon, fent Budapesten, ahol a 104-es felvevőknek kéne ülni, három ül ott

– mondta Lengyel Tibor, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének alelnöke az RTL Híradónak.

Lengyel több mint tíz éve mentős. Elárulta, hogy kevés a mentős, és sok a feladat, ezért gyakran okoz gondot a kocsihiány is. De nem csak a mentésirányítók munkáján kellene változtatni szerinte.

Soha nem láthattuk még, hogy egy vezető a mentőszolgálat részéről előállt volna, és azt mondta, igen, hibáztunk, a rendszerben van esetleg hiba. Tehát ez soha nem kerülhet szóba, mindig egy dolgozóban találják meg a hibát, és hát már ez is egy probléma

– fogalmazott Lengyel Tibor.

Gálvölgyi Jánost negyedik napja ápolják a Semmelweis Egyetem Klinikáján. Az RTL információi szerint jól reagál a kezelésekre, de nincs túl a közvetlen életveszélyen.

Rovatok