Index Vakbarát Hírportál

Gubik Petra: Ez olyan tündérmese, amiben az emberek szeretnek hinni

2023. május 21., vasárnap 09:56

Impulzív személyiség a heti Sunday Brunch vendége. Gubik Petra színésznő, énekes. Szereti, ha minden mozog és folyik körülötte. Megtalálják zenés előadások, színpadi szerepek, televíziós vetélkedők. De hogyan éli meg mindezt a sikert, az ismertséget? Erről beszélget vele Csiby Gergely.

Elgondolkodtató az, amit Gubik Petra önmagáról mond. Merthogy a Sunday Brunch asztalánál így fogalmaz:

Mondhatjuk, hogy a semmiből érkeztem.

Ezt persze nem arra érti, hogy a hely, Kisvárda, ahol született, semmi volna. A teátrum, a Békéscsabai Jókai Színház, ahol színésznő lett, homályos lenne. Vagy a főváros összes színpada, ahol országosan ismert lett, üres volna, s hogy a televízió, ahol híressé lett azzal, hogy elhozta TV2 Sztárban sztár énekes vetélkedőműsorának első helyezését, arctalan. 

Gubik Petra inkább arra érti ezt, hogy ha valamit el akarsz érni, azért dolgozni is kell. Muszáj. S ha vannak lehetőségeid, azokat ragadd meg. S ha megragadtad, állj bele ezerrel.

Gubik Petra azt is mondja, hogy kívülről nézve talán úgy tűnik, hogy egy televíziós zenés vetélkedő elegendő ahhoz, hogy az utcán felismerjék. Szerinte már nagyot változott a világ, de a művészek élete mégiscsak olyan, hogy rivaldafényben telnek a napjaik. Ami azonban a közösségi médiát illeti, ott nagyon is érezhető, hogy ha eddig egy bejegyzésre öt lájk érkezett, manapság már 1500.

Ez itt Magyarország! 

A színész-énekes arról is mesél, hogy a Sztárban sztárra csak azért jelentkezett, mert úgy érezte, kihasználatlan energiái vannak, szakmai munkái minőségileg nem nagyon kötötték egyetlen színpadhoz sem.

Impulzusokra vágyott, arra, hogy dobják be olyan helyzetekbe, amelyekben még nem járt – hiszen most fiatal. De azt is megjegyzi, hogy

Itt nincs hollywoodi csillogás, mégiscsak Magyarországon vagyunk.

A küzdelem, amely a szemünk előtt zajlott a televíziók képernyőjén, komoly kihívást jelentett neki. Azt mondja, eszeveszett verseny volt ez, kemény nyolc hét, amely fizikálisan és mentálisan is próbára tette.

A Sunday Brunch adásában számos hasonló kérdésre kitér Csiby Gergely és Gubik Petra. Megtudhatjuk azt is, hogy a színész-énekes

A tavaszi évadban vasárnaponként Csiby Gergely színművész, rendező köszönti a Sunday Brunch nézőit. Vendégeivel a hétvégéhez illő könnyed vagy éppen nagyon is komoly témákról és történetekről beszélget.

Ha lemaradt az előző évadokról, korábbi epizódjainkat ide kattintva nézheti vissza.

(Borítókép: Csiby Gergely és Gubik Petra. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok