Három napig újra a gyerekeké lesz a Hajógyári-sziget! Június 20. és 22. között visszatér a Generali Gyerek Sziget, ahol ingyenes programokkal, zenével, kézműveskedéssel, természetjárással és sok-sok játékkal várják a családokat. A színpadon Halász Judit, Gryllus Vilmos és a Rutkai Bori Banda, a sátrakban cirkusz, növényültetés és kaland – ez a nyár legvidámabb hétvégéje kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A nyári szünet legvidámabb hétvégéje már a küszöbön van: június 20–22. között ismét benépesül a budapesti Hajógyári-sziget, hiszen kezdetét veszi a Generali Gyerek Sziget! Három napon át reggel 10-től este 6-ig minden a gyerekekről – és természetesen az egész családról – szól. A belépés teljesen ingyenes, a program pedig annyira színes, hogy mindenki megtalálhatja a kedvencét: zene, mese, cirkusz, játék, természet, kézművesség – és még rengeteg izgalmas élmény!
A fesztivál ugyanis már péntek délelőtt megkezdődik a Nagyszínpadon, ahol a Szent Efrém Zenekar egy különleges, interaktív koncerttel nyitja meg az eseményt. Délután Varró Dániel és Molnár György zenés irodalmi műsora szórakoztatja a verskedvelő közönséget, az estét pedig a legendás Halász Judit zárja a felejthetetlen Csiribiri koncerttel.
Szombaton az Apacuka zenekar gondoskodik a lendületes kezdésről, majd a Leskowsky Hangszergyűjtemény ritka és izgalmas hangszereit ismerhetik meg a gyerekek. A nap zárásaként a Rutkai Bori Banda repít el mindenkit egy igazi mesevilágba. Vasárnap Gryllus Vilmos vidám koncertje után a Kabóca Bábszínház előadása szórakoztatja a kicsiket, majd az ISZKIRI zenekar és a Mesementők garantálják, hogy a jókedv egész nap kitartson – derül ki a szervezők lapunkhoz eljuttatott közleményéből.
A Gyerek Sziget egyik kiemelkedő értéke, hogy játékos formában hozza közel a természetet a legkisebbekhez. A Gyerek Paradicsomban a fenntarthatóság, környezetvédelem, méhek és madarak világát ismerhetik meg a gyerekek. A Vadonleső program részeként természetvédelmi játékokon keresztül találkozhatnak az év emlősével, a magyar szöcskeegérrel, és az év vadvirágával, a mocsári nőszőfűvel.
A Tereplépkedés például igazi kalandot kínál a kisebbeknek, a növényültető workshopon pedig palántázó pohárba ültethetnek zsázsát vagy sziklakerti növényt – amit hazavihetnek és tovább nevelgethetnek. A természetbarát programok között lesz növényfestés, kiskertépítés, állatsimogató és kutyás foglalkozás is.
A Kézműves Palotában a kreativitásé a főszerep:
a gyerekek kipróbálhatják a papírmerítést, textillepkefestést, gyöngyfakészítést, quilling technikát, vagy éppen mesehősöket öltöztethetnek.
A Zsebcirkuszban pedig garantáltan elfoglalt lesz minden kis kéz – mindennap.
Ez pedig még mindig nem minden. A Karamella Cirkuszban Dia és Bence bohócok gondoskodnak a kacagásról, a Porontycirkuszban pedig a gyerekekből is lehetnek előadók. Zsonglőrködés Pumbával, bűvésztrükkök Rolando bűvészmestertől, valamint a Kaboló Artista Tanoda eszközei – itt tényleg bárki megtalálhatja a benne rejlő cirkuszi művészt.
Természetesen a Sziget Fesztiválhoz hűen a mozgás sem marad ki a mókából, a Generali Akadálypályán 15 különböző állomáson próbálhatják ki magukat a gyerekek igazi kis „nindzsaként”. Emellett lesz Bagjump ugrató, Gymnathlon, óriás-ugrálóvár, íjászat és Kukutyin játékbirodalom is.
A Cserkésztáborban három napon keresztül vár a számháború, a kézműveskedés és a tábortűzhangulat, míg a Generali Nagy Családi Kalandjáték négy állomásán a család együtt gyűjthet szeretetpontokat, amelyeket az ötödik állomáson egy közös installációban kelthetnek életre.
A Generali Adománybüfé kínálatából
befolyt támogatásokkal rászoruló családok nyári táboroztatását segítik, és új kedvenc is érkezik: a „zsákba oroszlán” játékkal több száz plüssoroszlán találhat új otthonra.
A szülők számára persze sokszor meglehetősen megterhelő lehet egy-egy ilyen program, a szervezők azonban rájuk is gondoltak, így a Generali Egészségügyi Szűrőbuszokban a gyerekprogramok alatt számos ingyenes szűrés vehető igénybe a koleszterinszint-méréstől egészen a gluténtesztig.
A Babajátszóház melletti fejlesztősátrakban és a Platán Babaszínpadon a legkisebbeknek szóló programok várják a családokat, mesés foglalkozások, mondókázás, zene és mozgás tölti meg ezeket a helyszíneket. A Néprajzi Múzeum sátrában egész nap interaktív programok, játékos múzeumpedagógiai foglalkozások várják a gyerekeket, akik többek között a türelemüveg-készítés fortélyait is elsajátíthatják. Kipróbálható az „Éjszakázz a múzeumban” szabadtéri változata is, amely izgalmas módon mutatja be a gyűjteményi kiállítások világát.
Azért pedig, hogy a tanulást se hanyagolják el a kicsik és nagyok a szünidő alatt sem, a Kulturált Közlekedésért Alapítvány játékos oktatóprogramjai segítségével a gyerekek vidám, szórakoztató formában sajátíthatják el a közlekedés, baleset- és bűnmegelőzés alapjait, sok hasznos, hétköznapi tudással gazdagodva.
(Borítókép: Halász Judit is jó hangulatot teremt majd a hétvégén. Fotó: Gyerek Sziget)