Index Vakbarát Hírportál

A Szikla nem kér a -5 fokos magyar őszből

2013.09.30. 17:13

Dwayne „The Rock” Johnson még nagyjából egy hétig fog 500 magyar statisztával dolgozni a Páty mellett felhúzott díszletfaluban és a rákospalotai filmstúdióban, utána hazamegy, tudtuk meg a Magyarországon készülő Herkules-mozifilmet jól ismerő forrásunktól. A Skorpiókirály, a Fast Five és egy rakás másik film sztárja már hónapok óta Magyarországon forgatja Brett Ratnerrel a Hercules: The Thracian Warst, a -5 fokos magyar őszt azonban már nem várják meg.

Szerencsére Rock az utolsó forgatási hetekben is rendszeresen beszámol a stáb munkájáról a Twitteren és az Instagramon. Itt például az emberderéknyi bicepszét ugráltatja a fotósnak, hogy gyorsabban elmúljon az a 4 óra, amíg hosszú hajat, körszakállat és sebhelyeket ragasztanak rá a napi többórás díszletben robotoláshoz.

De Rock a hétvégén azzal is eldicsekedett, hogy 172 napon át tartott intenzív diétát azért, nehogy kihízza Herkules ágyékkötőjét és a nemeai oroszlánprémet (a forgatás alatt naponta csak hétszer evett), ezért most egyszerre betol 12 palacsintát, 4 dupla pizzát és 21 sütit.

Rock a hétvégén rakta ki azt a fotómontázst is, amin a saját oroszlánprémes portréja mellett két zseniálisnak ítélt színészkollégája, Joseph Fiennes és John Hurt látható a jelmezében. A Golden Globe-díjas John Hurt Trákia királyát fogja alakítani a filmben, Ralph Fiennes öccse pedig magával Herkulessel kerül majd összetűzésbe, de nem akarunk spoilerezni, hogyan és miért (a forgatási beszámoló sajnos embargós).

Főleg mert megteszi ezt helyettünk maga Rock: „Csodálatos nap ez a harcra” címmel szintén a hétvégén rakta ki a Twitterére azt a képet, amin egy grandiózus éjszakai tömegjelenetben a kerek pajzsos görög harcosoknak és a félpucér barbároknak beöltöztetett magyar statiszták látszódnak, tábori sátrakkal és a Biatorbágy környéki dombvidékkel a hátuk mögött.

A Szikla két hete a Robin Hood sorozaton is dolgozó  Erdélyi Bence épületterveit dicsérte a Twitteren: „Csodálatos volt ma körbejárni a díszletet, hihetetlenül részletgazdag ez a dizájn!”. De egy hónappal ezelőtt is a Herkulesről áradozott az Insatgramon, ahová néhány fotót is feltett a magyar díszletépítők keze munkáját dicsérő ókori citadelláról: „Ez a legcsodálatosabb mozidíszlet, amit valaha láttam. Egy éven át épült, akkora, mint egy futballstadion. Tényleg igazi megtiszteltetés számomra Herkules szerepe!”

A 2014 nyarán mozikba kerülő Herkulesről hivatalosan még mindig csak annyit lehet tudni, hogy a rendező a Hercules: The Thracian Wars című képregényt filmesíti meg, és a külsőségeiben Ridley Scott Gladiátorát akarja megidézni. A történetvezetés viszont állítólag a Brad Pitt-féle Tróját követi: Ratnerék kidobálták szinte az összes görög istent és szörnyet a filmből, hogy a nézők még véletlenül se higgyék azt, hogy a Titánok harca 3-ra vettek jegyet. Herkules ezúttal  egy megkeseredett zsoldosvezér, akit a trák király bérel fel, hogy verje le Frígia lázongó hadurát, aki egy légiónyi félmeztelen, raszta barbár élén kegyetlenkedik Kis-Ázsiában.

Az 500 magyar statiszta mellett olyan hazai hírességek is láthatóak lesznek majd a filmben, mint a nemzetközi sztárkarriert befutó modell, Palvin Barbara, Andy Vajna új asszonykája, Palácsik Timi vagy a Trónok harcáért SAG-díjjal jutalmazott magyar kaszkadőrcsapat.

Te is szerepelsz a Herkulesben? Dwayne Johnson oldalán menetelsz tarajos sisakú görög harcosként? Vagy pont téged csapott fejbe a bunkósbotjával, mert frígiai lázadót alakítasz? Küldj rövid forgatási beszámolót erre a címre!