Index Vakbarát Hírportál

Újra megnyílt a világ legrégebbi mozija

2013.10.09. 20:42

Eredeti homlokzatát visszanyerve nyílt meg ismét szerdán a franciaországi La Ciotat-ban az Éden (l'Eden-Théatre), a világ legrégebbi mozija, ahol 1899-ben a Lumiere testvérek első filmjeit vetítették.

Az épület teljesen megújult: a homlokzat okkersárga színben, mozaikdíszítéssel pompázik a Marseille-től félórányi autóútra fekvő tengerparti településen, ahová Louis és Auguste Lumiere nyaralni mentek a 19. század végén. 1899. március 21-én 250 elámult néző fedezte fel a Lumiere fivérek első filmjeit. Az eseményre négy évvel a mozi történetének első nyilvános vetítése után került sor, amelyet apjuk, Antoine, a lyoni gyáros építette pompás házban tartottak Párizsban.

Az Éden a város maroknyi lakosának köszönhette, hogy megmaradt a filmszínháznak. Színházi előadásokat is tartottak benne, itt próbálgatta szárnyait Fernandel és Yves Montand. Az 1980-as években kezdtek gyülekezni fölötte a felhők: betörők meggyilkolták a bevételért a tulajdonost, és gyérült a publikum. A mozi bezárt, évente egy hetet leszámítva, amikor az első francia filmeknek szentelt fesztivált tartották itt, végül 1995-ben biztonsági okok miatt végleg lakat került az ajtóra.

Ekkor indult meg a harc a történelmi örökségek listáján szereplő filmszínház megmentéséért. Patrick Boré polgármester szerint nagy szerepe volt a sikerben annak is, hogy Marseille (és a provence-i régió) lett 2013-ban Európa egyik kulturális fővárosa. A hatmillió euró (közel 1,7 milliárd forint) költségű munkálatok során megerősítették a rogyadozó faszerkezeteket, a földszinten fekete tölgy parkettára cserélték le a padlószőnyeget, az emeleten pedig restaurált korabeli karosszékek várják a látogatókat.

Az épület külseje fény- és árnyjátékkal éjjel mozdonnyá változik a Lumiere testvérek A vonat érkezése című, La Ciotat vasútállomását megörökítő filmjének emlékére. Az Éden "nem csupán a mozitörténelem mauzóleuma lesz" a 35 ezer lakosú városban - mondta Jean-Francois Chougnet, a Marseille-Provence 2013 igazgatója -, de egy működő mozi is, amelyet egy magánvállalkozó üzemeltet.