Index Vakbarát Hírportál

Hódít a sima kétdimenziós mozi

2013.10.22. 13:37

A Variety írásából újfent kiderül, hogy leáldozóban van 3D-s filmiparnak. Mi is írtunk róla korábban, hogy a 3D csak parasztvakítás, ahogy azt James Cameron is megmondta, és egyáltalán nem ez az irány - vagy nem ilyen formában - , ami a filmipart a közeljövőben meghatározhatja. Ennek ellenére még mindig a nézőkre erőszakolják a kényszeres térhatású mozizást, ami a Gravitáció esetében abszolút pozitívum, míg az egyszerű családi vígjátékoknál csak egy felesleges plusz.

2013 nyári időszaka rekordbevételt hozott Hollywoodnak, ami leginkább az olyan kasszasikereknek köszönhető, mint a Vasember 3, Az Acélember, a Z világháború, a Sötétségben – Star Trek és még sorolhatnánk. Ugyanakkor hiába készültek 3D-ben a nagysikerű popcornmozik, amikor az indokolatlan térhatás már a legkevésbé sem izgatta a közönséget , de annyira, hogy a tipikusan családi filmekre (Gru 2, Szörny Egyetem, Repcsik, stb.) is túlnyomó többségben váltottak sima, olcsóbb 2D-s jegyet. Ez szintén igaz a kimondottan fanatikusoknak készült folytatásokra is, mint a Nagyfiúk 2  , vagy a Másnaposok 3. Ugyanakkor azt nem árt megjegyezni, hogy ez a felmérés nem tartalmazza a Gravitáció 3D-s jegyeladásait, ami jelentősen változtathat ezen a statisztikán és a jövőbeli jegyárakon is, de azon nem, hogy Amerikában már nem menőde Magyarországon még elmegy a 3D.