no

Index Vakbarát Hírportál

A legviccesebb magyar: a Rambo-vers atyja

2014.02.14. 13:34

Napok óta mindenki a Nagy László-verset szavaló Rambón röhög, pedig a „vágd össze a híres sztárt a magyar szinkronhangjával és röhögj!”-videók évek óta hódítanak a neten. A Rambo-Gáti Oszkár mix készítője, a 28 éves animációs filmes, Boldizsár Péter például már 2009-ben is gyártott ilyen videót. Csak azt akkor még nem osztotta meg senki a Facebookon és a Tumblr-en, így egy szűk, műértő-szinkronmániás réteg poénja maradt. 

Megkeresésünkre Boldizsár Péter így emlékezett vissza a kezdeti időkre:

Egy egyetemi feladat volt még a MOME-n, valamilyen alkotásnak az újraértelmezését kellett elkészíteni. Mivel én animáció szakos voltam, közelebb állnak hozzám a filmek. Így jött ez az ölet, aztán rátaláltam a Benedek Elek-féle Csodaszarvasra, amit Sinkó László mesélt el.

A verselő Rambót három nap alatt majdnem 300 ezren nézték meg a Youtube-on. Sokan máris folytatást követelnek, így az alkotónak most már sokkal magasabb elvárásoknak kell megfelelnie. Természetesen előkerültek a fanyalgók is, akik szerint ez egyáltalán nem vicces, még lehetett volna mindenféle vágóprogramokkal dolgozni a szájmozgás-szöveg összhangon.

Boldizsár Péter azonban csak a pozitív kritikákkal foglalkozik, és egyelőre jól kezeli a hirtelen jött népszerűséget:

Szoktam olvasni a kommenteket, szerencsére sok pozitív visszajelzés érkezik. Azok a legjobbak, ahol azt mondják az emberek, hogy a videóim hatására újra előveszik a versesköteteket.

Szinkron vs. felirat

Meglepő tény viszont a szinkronvideókkal berobbanó Boldizsár Péterről, hogy feliratosan jobban szeret filmeket nézni. Hogy miért?

Régen a szinkron fasza dolog volt, ezért is lehet most ilyen dolgokat készíteni belőlük, mint ezek a videók. A régi, profi színészek tudtukon kívül ágyaztak meg ennek a műfajnak.

A mai hazai filmszinkron lent van, nagyon mélyen. Az elmúlt évekből nem tudok olyan filmet mondani, amit szinkronnal néztem volna meg. A régiek zseniálisak voltak, sokkal nagyobb teret biztosítottak szakmailag a szinkronszínészeknek. Ma csak kapkodás van, és ez nagyon meglátszik a mozifilmeken. Egyedül az animációs sorozatoknál van még remény.

Egymás mellett, nem egymás ellen

A rajongók mellett már a mester első tanítványai is felbukkantak. Az utánzók (mások szerint plagizálók) között van például a rádiós Erdős László is, akinek a Kőszegi Ákos-Samuel L. Jackson-videója ma már legalább akkora kedvenc, mint a verselgető Rambo. Boldizsár Péter viszont nem tekinti konkurenciának a mémgyárosokat, sőt, kifejezetten örül nekik:

Nem tartom másolásnak amit csinálnak, mert nem én találtam fel ezt a műfajt. Létezett korábban is, csak más formában Az, hogy a videóim hatására most már mások is kedvet és motivációt éreznek az ilyesmi iránt, szerintem kifejezetten pozitív irány. Hajrá! Ez nem harc, egymás mellett megyünk, nem egymás ellen. Ez a lényeg.

A Rambo-video atyja azért nem engedi át olyan könnyen a trónját, újabb nagy dobásra készül: Dörner György-videót tervez, mivel a színész egyszerre Bruce Willis, Eddie Murphy és Michael Douglas jól ismert magyar hangja. De Bud Spencer-rajongóként Bujtor-verseken is gondolkodott már, bár

nem Kincs, ami nincs-videó lesz, valami más.

Nehéz most megmondani, hogy hány videót fogok csinálni. 4-5 még tuti lesz, mert anyag akad bőven. De nem árt, ha most lesz egy kis szünet, mert nem akarom, hogy megrühelljék az emberek. Idegesítő lehet egy idő után, ha folyton egyvalakit látsz a középpontban.

Mémvulkán és videócunami tombol a Rambo-vers miatt

Boldizsár Péter videóinak elképesztő népszerűségét többen is megpróbálták meglovagolni a napokban. A rádiós Erdős László például egész szép sikereket ért el Samuel L. Jackson-videójával, amin a fekete stztár örökös magyar szinkronhangja, Kőszegi Ákos szavalja el Karinthy Frigyes Nem mondhatom el senkinek kezdetű Előszavát.

Megkerestük Erdős Lászlót is, aki így kommentálta a 64 ezer kattintásnál járó videóját:

Szerintem a mém lényege egy jó ötlet, amit mindenki a saját maga kreativitása szerint meglovagolhat. Az ötletért mindenképpen a Rambós videó készítőjét illeti a dicsőség. Ha nem is ő volt az első, mindenképpen ő a legjobb. Amit csinált, az vicces és igazán ösztönző.

Kőszegi Ákossal négy évig dolgoztam napi szinten, nagyon jó vele a kapcsolatom. Megdöbbentően mond verseket, és szinte mindet érthetővé teszi számomra. De nagy kedvencem Hevér Gabi, aki Leonardo DiCaprio hangja. Ő vagány! De ott van Kauczky Armand, akivel 5 évig csináltuk egy rádió szignáljait. Szóval sok remek hang van.

És rengeteg nagyszerű és gyönyörű vers is van, de ki olvasná el őket?. Nagyon kevesen, talán sokaknak még ciki is, főleg a 16- korosztályban. Hallgatni már többen szeretik, mert ki ne akarna egy ilyen előadásmódban bármit meghallgatni? És így, hogy belekerült a „vicces faktor”, már osztják és nézik az emberek! És lájkolják, kommentelik, szóval menő lett a vershallgatás. Alapjában véve már ezért megérte egyet legyártani.

De nem hiszem, hogy csinálnék még ilyet. Legfeljebb akkor, ha valami nagyon minőségi kombó adódik, mert csak úgy van értelme. Viszont remélem, hogy sokan csinálnak még ilyet. Hajrá, a lehetőség adott! Bárki megszerezhet bármilyen videót és rengeteg vers is van fent a videómegosztókon. Szerintem ez most tényleg különb lehet az egyszerű, buta mémeknél. És még értéket is közvetít, szóval egy rossz szó nem lehet rá!

Menjek/Maradjak című, külföldre kivándorolt magyar fiatalokkal foglalkozó dokusorozat stábja egy rendhagyó reklámmal jelentkezett a verselő Al Pacino farvizén evezve: a Minden héten háborúból kölcsönvett jelenetben Radnóti Miklós Nem tudhatom című klasszikusa hallható Végvári Tamás hangján.