Index Vakbarát Hírportál

Túléli a Pompeji bukását a német stúdió

2014.02.27. 11:36

Óriásit bukott Paul W.S. Anderson katasztrófafilmje, a Pompeji, ami mindössze 22,8 millió dollárral nyitott a nemzetközi piacon, az amerikain pedig még ennél is kevesebbel, 10 millióval. A 100 millió dolláros költségvetés mellett ez elég nagy blamának tűnik és nagyon nincs is ezen mit csodálkozni, hiszen nekünk is legtöbbször a debil szó jutott eszünkbe a film láttán. A Hollywood Reporter megkereste a német Constantin stúdiót, hogy A végzet ereklyéi: Csontváros és A három testőr legalább ekkora buktája után mennyire viselte meg őket anyagilag a Pompeji kudarca. Semennyire.

Martin Moszkowicz stúdiófőnök szerint szó sincs katasztrófáról, nagyjából ezekre a számokra számítottak az elejétől kezdve, mivel nem kifejezetten az amerikaira, hanem a nemzetközi piacra szánták a filmet. Dél-Koreában, Franciaországban és Ororszországban például azt a nézettséget hozta a bemutató első hete, amivel ők is kalkuláltak és egyébként is, Paul W.S. Anderson filmjeinek bevétele csak 25 százalékban áll az amerikai piacból.