Index Vakbarát Hírportál

Direkt tűnt el Jamie Dornan?

2014.03.13. 13:42

Nagyon úgy tűnik, direkt rejtették el a közönség szeme előtt a 31 éves ír színészt, Jamie Dornant, akit mióta kiválasztottak A szürke ötven árnyalata főszerepére, egyszer sem lehetett nyilvánosan látni. Készült róla néhány fotó a vancouveri forgatáson, de emellett Dornan egyetlen nyilvános és vörös szőnyeges eseményen sem jelent meg. Január 1-jén volt egy bejegyzése a Twitteren, amiben csak annyit írt, hogy nagyon várja 2015-öt, ami a film bemutatási dátuma. A bejegyzést egyébként több, mint ötezren osztották meg.

Marcia Gay Harden, aki Dornan anyját játssza a filmben azt nyilatkozta, ez a titokzatosság jót tesz a karakternek és a filmnek is. Harden is csak annyit mondott el a színészről, hogy "gyönyörű" és nagyon jól mutat a kamera előtt. A forgatásról pedig azt mondta, hogy ha éppen nincs a kezében valamilyen szexuális segédeszköz, akkor pont olyan, mint bármelyik más forgatás.

Dornan közben szerepel az Egyszer volt, hol nem volt című sorozatban, és a The Fall című ír sorozatban, aminek második évadát most erősítették meg. Eltűnésének oka lehet egyébként az is, hogy nemrégiben született gyereke.