Akciófilmnek béndzsa, horrorfilmnek puhány, szórakoztatáshoz unalmas, untatáshoz túl hangos, ráadásul még híres színész sincsen benne, akit egy kicsit is érdekes lenne nézni.

Van egy tök jó fogalom a filmbizniszben, meg úgy általában minden másfajta bizniszben is, ez pedig az elevator pitch, azaz a liftes eladás. A lényeg az, hogy egy fejest egy forgatókönyvírónak annyi ideje van meggyőzni a csodálatos, rakat pénzt hozó filmtervéről, ameddig a felsővezető megjárja az utat a felvonóban a lobbitól az irodáig. Ennek az a bája, hogy az ötlet lényegét kell megfogni, nem kell törődni olyasmivel, hogy kinek mi a motivációja, meg hogy milyen világban játszódna, ilyenkor kell előjönni az olyan úgynevezett high concept ötletekkel, mint a Féktelenül egy kajakban, vagy Batman az Antarktiszon, vagy maszek panziós a Balatonon a nyolcvanas években.

A tavalyi Megtisztulás éjszakája egy tökéletes elevator pitch eredménye lehetett. Van egy világ, ahol minden évben 12 órára engedélyezett mindenféle bűncselekmény. Ennyi. Aztán csak a film megtekintése után lett teljesen nyilvánvaló, hogy ennél a mondatnál gyakorlatilag le is stemplizték a forgatókönyvet, és az egész, elvileg egy teljes országot átszövő erőszakhullámot úgy akarták bemutatni, hogy egy csomó kőgazdag pszichopata betört egy családhoz. A mostanában egyre több horrorfilmben feltűnő (Sinister, Daybreakers), és azoknak általában a fényét is emelő Ethan Hawke valamennyire elvitte a hátán az önjárásra képtelen történetet, de egy idő után teljesen mindegy volt, hogy kit terrorizálnak, ha azt teljesen kiszámíthatóan és érdektelenül teszik. 

Az sem segített, hogy a Megtisztulás éjszakáját egy kókler rendezte, mármint nem úgy kókler, mint azok, akik EU küldöttségi hazudják magukat az ingyenpezsgőért, hanem egy olyan kókler, akinek ez az első rendezése, de nem találta ki tisztességesen, hogy mit mutasson. DeMonaco képtelen volt egy rendes akciójelenetet felépíteni, a kamerát addig rángattatta, hogy azt sem lehetett tudni, éppen földrengés van, vagy csak valakit pofánvágtak, Hawke-on kívül pedig mindenki egy közepes színvonal alatti szappanoperában hihette magát.

A Megtisztulás éjszakája egy rakat pénzt hozott, főleg a minimális költségvetéséhez képest.

A második rész pedig pont ezeket a hibákat szeretné kijavítani, de minden egyes próbálkozással látványosan pofára esik. DeMonaco egy jottányit sem lett jobb rendező, ugyanúgy problémái vannak az akciójelenetekkel, amiket mintha egy iratmegsemmisítővel vágták volna. Két különböző feszültnek szánt jelenetet tesz tönkre azzal, hogy képtelen megmutatni, hol állnak a szereplők egymáshoz képest, riogatni meg csak úgy tud, ha a hangsávon a Bádogembert csúszdáztatja a szemétledobón. Én mindig szeretek elgondolkodni azon, hogy milyen lenne a világ, ha emberek hirtelen belépőjét egy hatalmas dörömbölés jelezné.

DeMonaco gondolom az első rész kritikájára hallgatva az idei megtisztulást egy családi házból áthelyezte egy meg nem nevezett város utcáira, a karaktereket pedig nem a starttól indítja együtt, hanem összefújatja őket a szellővel. Ott van a morcos, Megtorlóra hajazó férfi (Frank Grillo, Amerika kapitány 2.), akinek a motivációját pillanatok alatt felvázolják az újságkivágások a falán, ott van anya és lánya (Carmen Ejogo és Zoë Soul), akit egy gusztustalan és erőszakos szomszéd hajt az utcára, hozzájuk csapódik még a horrorfilmek Első Számú Közhelyétől, a hülye helyen lerobbanó autótól gyalogpályára kényszerült, a horrorfilmek Második Számú Közhelyében, azaz éppen szakításban lévő pár (Justina Machado és Zach Gilford) is. Ők együtt aztán mindenféle kalamajkába keverednek a nyílt utcán, a magányos férfinél a fegyverek vannak, az anyánál a szeretet ereje, a pár fiú tagjánál pedig a szarkazmus. Amikor elsétálnak a banki negyed mellett, és meglátnak egy falratűzött brókert, a srác megjegyzi, hogy talán megérdemelte. Ennyi társadalmi kommentárra képes a Megtisztulás éjszakája: Anarchia.

Mert akárcsak az első részben, itt is mindent lenyom a vágy, hogy nagyon, de fú de nagyon brutális dolgokat mutasson be DeMarco, annak ellenére, hogy a filmje sehol sincs az évtizedekkel előtti exploitation-filmek, vagy mondjuk a hangulatában hasonló, de megvalósításában messze jobb A megtorló: Háborús övezet ötletes vérontásához képest. Mert igen, vérontás lehet ötletes, lehet szórakoztató ha túlspilázott, ha kreatív, ha valaki leül, és igenis kitalálja, hogyan kell a golyónak repülni és hogyan kell a sebeknek szakadni, hogy ne az értelmetlen erőszakot lássuk, hanem a grand guignol-színházhagyomány belezéseit. DeMarco láthatólag nem ezt, hanem a realista erőszakot választja, amitől pedig az egész csak még unalmasabb lesz.

És ha egy magát erőszakosnak tettető filmben tisztességes erőszak sincsen, akkor mi marad? A Megtisztulás éjszakája második része próbálkozik azzal, hogy görbe tükröt tartson a társadalomnak, azaz megmondja, hogy igenis az erősebb és pénzes kutya pocsíkol egy olyan világban, ahol elvileg egyenlőségnek kellene lennie. A folytatás bevezeti Carmelo (Michael K. Williams a Drótból) karakterét, aki Spike Lee-hasonmásnak öltözve osztja azt észt az interneten a megtisztulás előtt, aztán amikor először látjuk őt és ellenálló-kommandóját, akkor a figura eldörmögi, hogy ők azok, akik nem hisznek a megtisztulásban. Aztán legéppisztolyoznak egy halom gonoszt.

Ez a langyos kettősség vágja teljesen tönkre a Megtisztulás éjszakája második részét. Akciófilmnek elcsépelt és fantáziátlan. Horrorfilmnek túl visszafogott. Társadalomkritikának meg annyira komolyan vehető, mint az általános iskolás, aki a sulivécét telerajzolja azzal, hogy ANARCHIA. Na, akkor már rá is jöttem, hogy miért ez a film alcíme.