Index Vakbarát Hírportál

Plágiummal vádolják a legtrendibb kínai rendezőt

2014.08.21. 15:47

Han Han kínai rendezőt azzal vádolják, hogy egy filmjében lenyúlta a Thelma és Louise, valamint a Szelíd motorosok című hollywoodi alkotásokat, írja a Hollywood Reporter. A Kínában celebstátuszban lévő rendező, aki szabadidejét autóversenyzéssel, regényírással és blogolással tölti (a világ legolvasottabb bloggere egyébként), természetesen tagadja a vádakat, azt állítva, hogy a The Continet című filmje önálló szellemi termék, aminek semmi köze az említett filmekhez.

A Time magazin 2010-ben a világ egyik legbefolyásosabb személyiségének nevezte az idén 31 éves Han Hant, aki egy teljes generáció ízlését és világról alkotott képét is meg tudja változtatni. A plágiumvádakat érdekese módon nem az amerikaiak, hanem egy egyetemi tanár, Xiao Jing hozta ellene, azt állítva, hogy a The Continent (A kontinens) története egyértelműen visszavezethető két hollywoodi filmére. Az eddig 100 millió dolláros bevétellel büszkélkedő road movie-ban a két főszereplő egy közös út során fedezi fel igazi önmagát. 

A kontinens egy logikátlan, hazug film. Han Han híjén van mindenféle intelligenciának és ezzel megmérgezi a kínai kultúrát, amiből haladéktalanul ki kell irtani.

A vádakra a rendező 40 millió követője a kínai Twitternek is nevezett Sina Weibo nevű mikroblogszolgáltatáson keresztül válaszolt, természetesen felháborodva. Hant nem először érik  ehhez hasonló vádak, bemutatkozó, Triple Door című regényéről azt állították, egy szellemíró terméke, blogposztjainak többségét pedig apjának tulajdonítják. Mivel ezek a vádak időről időre előkerülnek, sokat úgy vélik, politikai indíttatás lehet mögöttük, és a pártban valaki nem nézi jó szemmel Han szókimondását.

2010-ben Han cége kiadott egy The Party (A párt) lapot, ami igen hamar az ország legtrendibb publikációjának számított. Ugyan közvetlen politikai tartalom nem volt benne, a 1,5 millió példányban terjesztett lapot a kommunista párt betiltatta.