Szeretem a rövidfilmeket, tömören és pattogósan mondanak el egy történetet, így a hétköznapi sztorik is azonnali hatást képesek nyújtani. A sok rövidfilm egymás után pedig egyenesen maga a paradicsom nekem, így hiába voltak gyengébb pillanatai a még karácsonykor bemutatott Eszeveszett meséknek, összességében nagyon élveztem, és mindegyik történetet szerettem. Az argentin rendező, Damián Szifrón egyébként nem is rendezett még egész estés mozifilmet, úgyhogy első nagy munkáját, az Eszeveszett meséket Pedró Almodóvar karolta föl, hátha az ő neve beviszi a nézőket a moziba. És Szifrónnak bejött a húzás, Argentínában a tavalyi év legnézettebb filmje lett az Eszeveszett mesék, és ezt indítják a legjobb külföldi film Oscarjáért is. 

A hat egymást követő történet mindegyike az abszurditást feszegeti, néhány sztori még túl is tolja a témát. Bár szkeccsfilmről van szó, a történetek egymás után szerkesztése nem véletlenszerű, az első epizód egy rövid felütés, tökéletesen felvezeti, mire is számíthatunk majd itt az elkövetkező időben. Egyébként rögtön Almodóvar előző filmje, a nem annyira jól sikerült Szeretők, utazók juthat róla az eszünkbe, arról szól, hogy egy repülőgépen véletlenül minden utas ismeri a főszereplőt, aztán persze kiderül, hogy nem is annyira véletlenül.

A második történetben arról vitatkozik a konyhásnő és pincérnő, hogy beletegyék-e a patkánymérget a betévedt üzletember ebédjébe. A legdurvább történet viszont nekünk magyaroknak is intő jel lehet, hogy mivé fajulhat egy ártatlan levillogás az autópályán, és hiába kiszámítható a jelenet, csak az rontja el az élményt, amikor nemcsak telibeszarják a szélvédőt, de még szét is kenik rajta. 

A bombaszaki volt a kedvencünk: egy nyugat-európai nézőnek valószínűleg teljesen elképzelhetetlen egy olyan történet, amiben többször megbüntetik parkolásért, mert állítólag tilosban állt, - bár a felfestés ekopott, - és hiába ismételgetjük mantraszerűen, hogy szeretnénk beszélni valakivel, nem tudunk áthatolni a rendszeren. Csak a bűvös mondatot hallgatjuk, „ne nekem mondja, nem én tehetek róla”. Magyarországról nézve viszont úgy tűnik, mintha a mi mindennapjainkról szólna ez a történet, végre valaki megrendezte a mi parkolós-mizériás-ügyintézős nyomorunkat, és szétveri helyettünk az egész kócerájt, amihez mi mindig gyávák voltunk.

Az ajánlat című szkeccsben sem nagyon lehet hibát találni, hiába kiszámíthatóak a történetek, attól a film még élvezhető, humoros és szerethető. Az utolsó, Míg a halál el nem választ című rész talán egy kicsit túl hosszú, és érthetetlenül sok energiát fektet a bosszúba a menyasszony, mert az esküvőn tudja meg, hogy a leendő férje nemcsak megcsalta, de még el is hívta a nőt az esküvőre. 

Az Eszeveszett mesék nem több, mint aminek mutatja magát, egy szórakoztató abszurd szkeccsfilm, de olyan ritkán van ilyen egyszerű és minden bonyolultságtól mentes filmélményünk, hogy pont ettől működik.