1995-öt írtunk, a világ elkezdett ismerkedni az internettel, az AOL böngészőjének köszönhetően nebraskai tinédzserek tölthettek le pucér nős képeket, például Pamela Andersonról, aki februárban ment hozzá Tommy Lee doboshoz. Meghalt Jerry Garcia és Gerald Durrell, megjelent a Queen utolsó stúdióalbuma Freddie Mercury-val, az Amazon eladta az első könyvet, a mozikban a Die Hard 3, a Toy Story és az Apollo 13 volt a legnépszerűbb, a Sundance filmfesztiválon pedig bemutatták a Közönséges bűnözőket.

A filmet az akkor még csak 27 éves Bryan Singer rendezte, mindössze hatmillió dollárból, Christopher McQuarrie forgatókönyvéből, Stephen Baldwin, Gabriel Byrne, Benicio del Toro, Chazz Palminteri, Kevin Pollak és Kevin Spacey főszereplésével (epizódszerepben feltűnt még Pete Postlethwaite, Suzy Amis, Giancarlo Esposito, Peter Greene és Dan Hedaya is).

A történetet egy kihallgatás foglalja keretbe: egy Roger “Verbal” Kint nevű pitiáner, paralízises bűnöző egy Los Angeles-i kikötőben álló hajón történt mészárlás előzményeiről mesél a rendőrségnek. A visszaemlékezésekből összeálló, szövevényes sztoriból nagyjából annyi derül ki, hogy Verbalt és négy másik bűnözőt egy Keyser Söze nevű török maffiafőnök bízta meg egy melóval, de a végén nem úgy sült el a dolog, mint tervezték (és jött a mészárlás). Ha valaki meg szeretné nézni a filmet, NE kattintson a lenyíló csíkra, mert lelőjük benne a poént, aki meg látta a filmet, az minek klikkolna, ugye, de attól még elmeséljük, mitől lett kritikus- és közönségkedvenc a film.

A film végi csavart az IMDb-n a filmtörténet legmeglepőbb húzásának szavazták meg az oldal látogatói. A negyvenes-ötvenes évek noirjaira emlékeztető hangulat (és a Casablancából vett cím), a történetvezetés, a kismillió minikatarzis és a színészek játéka hamar kultfilmmé tette a Közönséges bűnözőket, a forgatókönyvíró McQuarrie-nek és Kevin Spacey-nek Oscart hozott (a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában), az IMDBn pedig a mai napig a 24. legjobb filmnek számít. A szereplőgárda tagjai közül páran szép karriert futottak be a film óta és részben annak (is) köszönhetően, páraknak azonban annyira nem jött be az élet.

Kevin Spacey (Verbal)

A híres New York-i színitanoda, a Juilliard diákja volt, és karrierjét nem Hollywoodban, hanem New York színházaiban kezdte el. Első filmszerepét 1986-ban, öt évvel a Juilliard elvégzése után kapta, a tévében 1987-ben tűnt fel először. A színházzal sem hagyott fel, 1991-ben Tony-díjat kapott Neil Simon Lost in Yonkers cím darabjáért. Érdekes, de az apja még ekkor sem bízott abban, hogy a fia a színészetből meg tud élni, egészen addig, míg a Közönséges bűnözőkért meg nem kapta első Oscar-díját. 1995 jó éve volt egyébként, a Hetedikben is kapott egy emlékezetes szerepet, amiért négy díjat nyert (Verbal alakítása tíz elismerést hozott neki), és szerepelt a Vírus című ebolás katasztrófafilmben is. 

A karrierje istenigazából innen ívelt felfelé. Míg korábban rendszeresen szerepelt a tévében kisebb-nagyobb sorozatokban, és a filmválasztása sem volt mindig kifogástalan, a kilencvenes évek végére az egyik legelismertebb és legkeresettebb színész lett Hollywoodban, köszönhetően az olyan filmeknek, mint a Szigorúan bizalmas, a Richárd nyomában vagy az Amerikai szépség, ami második Oscar-díját hozta meg neki a legjobb férfi főszerepért. Innentől kezdve tulajdonképpen válogathatott a szerepek között, de rendszeresen visszajárt a színházba, így lemaradt sok olyan filmről, ami még jobban növelte volna ázsióját. 

Nagy anyagi siker nem is nagyon fűződik a nevéhez, de ez nem különösebben érdekli. Legutóbb a House of Cards (Kártyavár) című Netflix-sorozatban láthattuk Francis “Frank” Underwood szerepében, amiért kapott egy Aranyglóbuszt. A sorozat harmadik évada február végén debütál. Mennyire jött be neki az élet a film után: nagyon. 

Gabriel Byrne (Keaton)

A korrupt zsarut alakító Byrne 1995-re már túl volt 28 filmen, köztük a Halál keresztútján című Coen-tesók noiron, neki nem a Közönséges bűnözők csinálta meg a karrierjét semmilyen szempontból. A filmográfiáját elnézve egy olyan kiemelkedő szerepet sem látunk, amire rá lehetne mutatni, hogy tessék, ezt azért kapta, mert jó volt Singer filmjében. Az ír színész Európában a nyolcvanas évektől kezdve megbízható, bejáratott névnek számított, ráadásul hollywoodi mércével mérve, de amúgy is kivételesen intelligens, régészetet és nyelvészetet tanult az egyetemen, a nyelvek iránti szeretete a mai napig megmaradt, nem egy ír nyelvű filmet forgatott, és támogatott is pénzzel.

A Közönséges bűnözők utáni húsz évben eljátszotta D’Artagnant a Vasálarcosban,  a sátánt az Ítéletnapban (ezért Aranymálnára jelölték), és stabilan leforgatott 3-4 filmet évente, nem túl sokat válogatva a szerepek között. 2008-ban elvállalta a Terápia című izraeli sorozat amerikai változatának főszerepét, amiért Aranyglóbuszt kapott, 2013-ban pedig a Vikingek című tévésorozat egyik bajszos, hosszú hajú vademberét hozta rutinból. Soha nem jelölték Oscar-díjra, de ez különösebben nem érdekli, imád dolgozni, és a mai napig aktív. Mennyire jött be neki az élet a film után: pont annyira, mint előtte.

Benicio del Toro (Fenster)

Benicio Monserrate Rafael Del Toro Sánchez Puerto Ricóban látta meg a napvilágot, egy olyan családban, ahol az egy főre eső diplomák száma meghaladta a kettőt. 12 évesen költözött át Pennsylvaniába, az egyetemen közgazdaságtant tanult, de egy színjátszókörös siker ráébresztette, hogy ha csajozni akar, akkor inkább a színpad felé kell tendálnia. Bejárta a hollywoodi ranglétrát, kis tévészerepekel kezdte pl. a Miami Vice-ban, és Madonna La Isla Bonita klipjében is láthattuk. A közönséges bűnözők előtt tulajdonképen semmi értékelhetőt nem tett, hacsak nem számítjuk az 1989-es, A magányos ügynök című Bond-filmet

Fenster szerepe, amihez nagyon sokat improvizált, főleg a teljesen érthetetlen dialógusait, Independent Spirit-díjat hozott neki, és feltette a hollywoodi térképre, mint megbízható karakterszínészt. Dolgozott Abel Ferraraval, Julian Schnabellel, és Robert De Niro mellett főszereplő volt a Rajongó című nagy költségvetésű krimiben, amivel bizonyította, hogy blockbustereket is rá lehet bízni. Egyik legjobb alakítását a Félelem és reszketés Las Vegasban című filmben nyújtotta, illetve Steven Soderbergh zseniális Traffic című filmjében - utóbbiért kapott is egy Oscar-díjat a legjobb férfi mellékszerepért. Imádtuk a Blöffben, jó volt a 21 grammban, a Sin City-ben és a Che-ben is. Legutóbb az Escobar: Paradise Lostban láttuk, ahol a kolumbiai drogbárót alakította, és igen, ott is jó volt. Mennyire jött be neki az élet a film után: nagyon.

Kevin Pollak (Hokney)

Ha egy színész életrajzának szerves része az, hogy mennyi pénzt keresett egy pókerversenyen, akkor ott annyira nem stimmelhetnek a dolgok művészi értelemben. Mindössze két évvel idősebb csak Spacey-nél, de karrierje alatt csak háromszor jelölték bármiféle díjra, és csak egyszer nyert - a legjobb szereplőgárda tagjaként, a Közönséges bűnözőkért. Pollak az a színész, akit akkor hívnak el egy filmbe, ha a főszereplőnek kell egy haver, akiben megbízhat, és aki nem oszt nem szoroz a filmben, azaz általában kinyírják, ha krimiről van szó, megcsalják és elhagyják, ha drámáról, és nagyon sokszor elesik, ha vígjátékról.

Pollak első nagy szerepe a Willow-ban volt, 1987-ben, majd 1992-ben bekerült A becsületbeli ügybe is. A Közönséges bűnözők után a Casinóban kapott mellékszerepet,  játszott a Szomszéd fűje mindig zöldebb 2-ben, és ismét Gabriel Byrne mellé sodorta a sors az 1999-es Ítéletnapban. Ezután nemigen tudnék olyan filmet mondani, amire azért emlékszem, mert Pollak benne volt, pedig 2000 és 2006 között erre 19 alkalommal is lehetőségem nyílt volna, de hát eleve, ki emlékszik a Télapu 3: A szánbitorló című pompás zséfilmre? Szerepelt a Shark című tévésorozatban, és Az elveszett szoba című miniben is, legutóbb pedig a Mom című sitcomban. Mennyire jött be neki az élet a film után: semennyire.

Stephen Baldwin (McManus)

A Baldwin-klán legifjabb tagja eleve hátrányos helyzetben indult neki a karriernek, hiszen testvérei mind ismertebbek voltak, de cseppet sem közkedveltek, sőt. Pedig pályafutása elején még úgy nézett ki, hogy Alec bátyjához hasonlóan lehet belőle valami, 1989-ben szerepelt Az utolsó kijárat Brookly felé című kiváló filmben, és a Született Július 4-én egyik mellékszerepét is megkapta. Josh Brolin oldalán három évadot húzott le a  Young Riders című westernsorozatban is, majd jött a Közönséges bűnözők, aminek forgatásán úgy összeveszett Kevin Pollakkal, hogy azóta sem beszélnek.

A filmben nyújtott teljesítménye miatt a kritikusok is megdicsérték, de a producerek továbbra sem hittek benne, viszonylag nagy filmet is csak egyet bíztak rá, a Flinstones 2. - Viva Rock Vegast, amiben Bénit alakította, és amiért Aranymálnára jelölték. Mindent elvállalt, amit elé tettek, zséfilmeket, ócska reality-műsorokat, moziban be sem mutatott, ócska DVD-filmeket, de ha ez neki így jó, hát hajrá, miért pont mi mondjuk meg neki, mit kezdjen az életével. Mennyire jött be neki az élet a film után: semennyire.

Láttam az ördögöt!

A Közönséges bűnözök azért is fontos film nekünk magyaroknak, mert a film egyik fontos jelenetében magyarul beszél az egyik szereplő, még ha ebből a magyar szinkronban nem is tűnik fel semmi, azért jó ha tudjuk, hogy ez a jelenet bizony magyarul van eredetileg, íme:

A többiek közül Chazz Palminterinek a Közönséges bűnözők előtt nem sok babár termett, de a moziban utána is csak akkor, ha kellett egy keményebb arcú olasz maffiózó valahová. Rengeteg filmben kapott kisebb szerepet, de láthattuk a Modern család, a Kojak és a Született detektívek című sorozatokban is. A filmben Giancarlo Esposito volt az, aki kihallgatta a magyar matrózt, de rá is leginkább ezért emlékszünk egészen 2009-ig, amikor is megkapta a Breaking Bad Gus Fring nevű karakterét, és olyat játszott, hogy azóta is lengetjük a kalapunkat előtte. Emmy-díjra is jelölték érte, de nem kapta meg, a tévékritikusokét azonban igen. Azóta a Revolution című sorozat két évadában is szerepelt, de 2013 óta csak videójátékok szinkronhangjaként emlékezhetünk rá.