Index Vakbarát Hírportál

Így múlhat el Johnny Depp dicsősége

2015.01.28. 18:18

Hullarészegen ad át díjat, sorozatban csinálja a bukásokat, igazán jó szerepére az utóbbi időben nem is emlékszünk, mégis jól keres, ki az? Hollywood legtúlfizetettebb színészéről, Johnny Deppről van szó, akinek a pályája kezd úgy beleállni a földbe, mint a gerely. Ha a következő Karib-tenger kalózai és a jövőre érkező Alíz Csodaországban 2 nem hoz legalább 200-200 millió dollárt az amerikai pénztárakban, Depp már nemcsak művészeti szempontból, de mint befektetés is teljesen leértékelődik.

Nem kell túlmisztifikálni a dolgot, Depp mindig is úgy dolgozott Hollywoodban, hogy közben nyíltan kritizálta a stúdiórendszert, nem rajongott a filmgyártásból a gyártásért, és több szempontból sem állt be a sorba. Igen ám, de amíg a filmjei zsákszámra termelték a pénzt, addig ezt az attitűdöt elnézték neki, sőt, azt is, amikor megzsarolt egy produkciót - a fizetésével. Úgy viszont elég nehéz a stúdiófőnököknek diktálni, és 20 milliós fizetést követelni, hogy a statisztikák azt mutatják: az utóbbi 15, Depp nevével eladott filmből csak a négy Karib-tenger-film és az Alíz hozott értékelhető bevételt, az 51 éves színész nevével már nem lehet eladni egy filmet, ami nem folytatás vagy irodalmi feldolgozás.

A kezdők szerencséje (1984 - 1996)

Johnny Depp A rémálom az Elm utcában című horrorban kezdte karrierjét, amiről akkor még senki nem sejtette, hogy franchise lesz, azt meg pláne, hogy mennyi pénzt hoz. Első filmnek 1984-ben 25 milliós bevétellel mindenesetre nem rossz. Két évre rá jött a Szakasz, amiben kis szerepet kapott ugyan, de egy olyan filmben, amit zabáltak a nézők, az akkori 135 milliós bevétel ma már 291 milliót ér, azaz egy konkrét blockbuster volt.

23 éves volt ekkor, nem is számíthatott arra, hogy valami nagyszabásút rábíznak, így beállt szépen a sorba, és elment a 21 Jump Street című tévésorozatba, amiből 1990-ig ki sem szállt. Biztos megélhetés volt, kockázatmentes, és a Rém rendes családdal közösen befuttatta az 1987-ben elindított Fox televíziót.

1990-ben két filmje is kijött, ezek közül a Cry-Baby volt az első főszerepe, a kritikai siker mellett nem sok mindent tudott felmutatni, 8,2 milliót hozott, de Deppet mindenki imádta benne. A másik film Tim Burton Ollókezű Edwardja volt, amiben a szintén a pályája elején járó Winona Ryderrel szerepelt, aratott közönségsikert és keresett 56 millió dollárt. Burton pont olyan nonkomform hollywoodi filmes volt, mint Depp, kettejük együttműködéséből később nagyszerű dolgok születtek még.

Depp kisebb filmeknél maradt egészen 1996-ig, egyértelmű volt, hogy nem akar blockbusterszínész lenni, inkább az olyan emberi léptékű és történetű filmeket választotta, mint a Benny és Joon, a Gilbert Grape (Leonardo DiCaprio egyik legjobb alakítását hozza benne mellesleg), az Arizónai álmodozók vagy A halott ember. Ekkor forgatta az Ed Woodot is, minden idők egyik legviccesebb, egyben legszomorúbb sorsú rendezőjéről, akit halála után minden idők legrosszabb rendezőjének választottak. Ez volt Burton és Depp második filmje, művészi szempontból ismét telitalálat, anyagilag nem annyira (5,8 millió dollár), de ezt egy ilyen filmtől nem is várta senki. 1990 és 1994 között három Aranyglóbuszra jelölték egyébként.

Úton az A-lista felé (1997 - 2001)

1997-ben a Donnie Brasco Pistone ügynöke volt az első olyan mérföldkő Depp életében, amikortól kezdték komolyan venni Hollywoodban. Pistone ügynök története eleve lebilincselő volt, de Depp olyan érzékenyen, hitelesen hozta a maffiába beépült FBI-ügynököt, hogy Al Pacinót is lejátszotta a vászonról. Egy évre rá eljátszotta Hunter S. Thompsont a Félelem és reszketés Las Vegasban című kultfilmben, majd ’99-ben jött az Álmosvölgy legendája, amivel ismét átlépte a 100 millió dolláros álomhatárt, és az év 9. legnagyobb mozis bevételét produkálta.

Így is maradt ideje kisebb és zsánerfilmekre, a Csokoládé után például mindenki szerelmes volt belé, és ez még hozott is a konyhára, bezzeg a 75 millióból forgatott és mindössze tízmilliót termelő Asztronauta vagy a Kilencedik kapu (38 millióra 18 millió dollár) bukta volt, de ekkor Depp már volt olyan keresett színész, hogy ez is belefért. Tulajdonképpen mindent el tud játszani, a Betépve című kiváló életrajzi filmben például azt a fickót, aki az USA-ban divatossá tette a kokaint, A pokolból című horrorban pedig egy abszintfüggő nyomozót, aki Hasfelmetsző Jack után nyomoz.

Fedőneve: Donnie Brasco (1997) előzetes

A csúcson (2003 - 2011)

Két éven át egy filmje sem jelent meg, egyrészt azért, mert a 2003-ban a mozikba berobbanó Karib-tenger kalózait elég sokáig forgatták, másrészt azért, mert szokásához híven nem talált olyan szerepet, ami érdekelte volna, és akkoriban ez kizáró ok volt az életében, inkább otthon maradt, zenélgetett, vagy gyereket nevelt. Jack Sparrow alakja viszont nagyon érdekelhette, mert a Disney kalózos franchise-jához rögvest három filmre írt alá. Jól tette, egyes számítások szerint 250, mások szerint 300 millió dollárt keresett a három filmmel, mivel nemcsak az ekkorra 10, majd 20 millió dolláros fizetését kapta meg, hanem a filmek bevételéből is részesedett.

Márpedig a kalózbiznisz nagyon jól ment: az első három film 2,67 milliárd dollárt termelt világszerte. A második és harmadik részre egyértelműen Depp vitte be a nézőket, aki Jack Sparrow forgatókönyvben meglehetősen kétdimenziós figuráját egy idiótaságokat motyogó, hülyén járó, a szemét meregető, szakadt öltözetű kalózzá tette, és úgy nézett ki, mint Keith Richards fiatal korában, nagyon részegen. A Disney vezetőségét viszont nagyon idegesítette a viselkedése, és az, hogy a szokásos szerződéses kötelezettségeket, a sajtómegjelenéseket nem egyszer szabotálta, a figurát sokkal visszafogottabbá, családbarátabbá akarták tenni, de a kamionnyi pénz meggyőzte őket arról, hogy ezt a békát érdemes lenyelni.

Az A-lista első harmadába érő Depp válogathatott a szerepek között. Az első Oscar-nevezését hozó kalóz film után három másik projekt  jött gyors egymásutánban, ezekkel bankot ugyan nem robbantott, de stabil 50 milliós bevételt termelt az USA-ban filmenként, majd jött a 2005-ös Charlie és a csokigyár, amiben ismét Tim Burtonnel dolgozott. A Roald Dahl gyerekregényéből készült filmet világszerte imádták, és 475 millió dollárt termelt a Warnernek, pedig ha jobban megnézzük, Depp ebben a filmben is csak egy hülyén kisminkelt, hülye kalapot hordó fazont alakított - ebbe a skatulyába elég jól beleélte magát.

2006-ban jelent meg a Karib-tenger kalózai második, 2007-ben a harmadik része, Depp ekkora szupersztárrá vált, de Hollywoodtól távol, Franciaországban élt családjával, A melót persze nem hagyta abba, forgatott Michael Mann-nel (Közellenségek, 97 millió dollár az USA-ban) és Terry Gilliammel, utóbbival egy óriási buktát, a Doctor Parnassus és a képzelet birodalma című filmet (2009), ami az USA-ban csak 7,5 millió dollár környékén hozott, és ha nincs a világpiac 52 milliója, karrierje egyik mélypontja lett volna bevétel szempontjából. Igaz, itt a hirtelen meghalt Heath Ledgertől hárman vették át a szerepet: Colin Farrelllel és Jude Law-val közösen, nem rajtuk múlt, hogy a film egy katyvasz lett. 

A Karib-tenger kalózai 2 - A holtak kincse (2006) előzetes

Depp a fizetését a film forgatása közben elhunyt Heath Ledger lányának ajánlotta fel, ami nem az egyetlen ilyen jófejsége volt: amikor kislánya egy súlyos betegségből felgyógyult, a gyermekkórháznak, ahol kezelték, egymillió fontot adományozott. 2010-ben egy újabb kasszasiker következett, az Alíz csodaországban, amiben hülyére sminkelt arccal, játszott egy kalapos figurát, de a nézők mindenütt zabálták (334 millió dollár az USA-ban, 691 millió a világpiacon). Szintén 2010-ben került mozikba karrierje abszolút kreatív mélypontja, az Angelina Jolie-val forgatott Utazó, amiben kalap és smink nélkül szerepelt de a szemét itt is hülyén méregette és motyogott.

2011-ben a Rango című animációs filmhez a hangját kölcsönözte csak, de ez is elég volt, hiszen a film 123 millió dollárt keresett az USA-ban, és 122-őt a világ többi részén. Ugyanebben az évben jelent meg a negyedik Karib-tenger kalózai-film, ami viszont csak 241 millió dollárt keresett a Deppre kissé ráunó amerikai piacon, viszont a világ többi részén Jack Sparrow még mindig az az ikonikus figura volt, mint 2003-ban, és a filmnek lenyűgöző, 804 millió dolláros bevétel jött össze. Depp fizetése ekkor már stabilan 20 millió dollár volt, amiből a korábban a művészet oltárán sokat feláldozó színész nem szívesen enged egy vasat nem.

A lejtőn lefelé (2012 - )

Depp hiába kapott 50 millió dollárt három filmért is (Éjsötét árnyék, Magányos lovas, Transzcendens - utóbbiért beérte tízmillióval is), a 2011 végén moziba kerülő Rumnaplóhoz hasonlóan mind megbukott. A Rumnapló 45 milliós büdzsére hozott 17 milliót, az Éjsötét árnyék 150 millióba került és csak 79 milliót termelt (a világpiac mentett rajta, 165 millióval), a 215 milliós Magányos lovast (plusz legalább 100 millió marketing) viszont semmi nem menthette meg, hiába keresett 260 milliót összesen, a Disney becslések szerint 150 milliót bukott rajta. Még csúnyább a Transzcendens eredménye: 100 millióba került és csak 103 milliót hozott.

Depp magánélete is megborult, elvált Vanessa Paradistól és Amber Heard oldalán tűnt fel, a Traszcendens után nem is nagyon forgatott, egy cameo (Tusk) és a Vadregény mellékszerepe (ezt egy hét alatt vették fel, és Depp egymillió dollárt kért érte) volt a 2014-es termése. Aztán jött a most hétvégén bemutatott Mortdecai, amire 60 milló dollárt költött a Lionsgate, és 4,4 millió dollárt keresett eddig, kész csoda lesz, ha az USA-ban eléri a tízmillió dollárt. Nem csoda, hiszen Depp hülye bajuszba, hülye arcot vágva, idétlenül rohangál benne, ezt meg már látta mindenki hatvanszor.

Az 51 éves színész már korántsem olyan vonzó a moziba járó korosztálynak, mint a kétezres évek elején. A Forbes azt írta róla, hogy csak Adam Sandler rosszabb befektetés nála Hollywoodban, aki a rá költött egy dollárra hármat termel vissza. Depp minden egyes neki kifizetett dollárra négyet hoz, ami nem túl jó, még úgysem, hogy filmjei eddig 8,3 milliárd dollárt kerestek világszerte. A pénzgyár azonban egyelőre nem tud és nem is akar mit kezdeni a fizetésével, az ötödik kalózkalanddal becslések szerint 95 milliót keres majd, és amikor Barry Levinson Black Mass című filmjének forgatásán megtudta, hogy a stúdió csak nem fizet neki majd húszmillió dollárt, felállt, és otthagyta az egészet, és üzent, hogy majd akkor szóljanak, ha meggondolták magukat.

A magányos lovas (2013) előzetes

Most még bejött a zsarolás, de ha újabb Mortdecai-méretű buktát forgat, nem ő fog diktálni a stúdióknak, hanem fordítva. Jó, annyira félteni nem kell azért, karrierje során eddig 350 millió dolláros vagyonra tett szert, abból azért el lehet éldegélni egy ideig.