Kiszáll a rendező A szürke 50 árnyalatából
Hiába lett végtelenül rossz film A szürke ötven árnyalata, hiába szivárogtak ki többször olyan hírek, hogy a két főszereplő, Jamie Dornan és Dakota Johnson utálja egymás, a film akkora bevételt hozott, hogy nem is kérdés a folytatás. A világszerte 558 millió dollárt összekaparó film második részének címe Fifty Shades Darker lesz, és az eddigi hírek szerint a két főszereplő egészen biztosan visszatér benne.
Nem igaz viszont, hogy ezt is Sam Taylor-Johnson rendezi majd, ő legalábbis most cáfolta ezeket a híreszteléseket a Variety-nek. A hírek szerint a rendező viszonya nagyon megromlott E. L. Jamesszel, a könyv írójával, akinek a stúdió komoly beleszólást adott a film kreatív kontrolljába, és ő ezzel aktívan élt a forgatás alatt. A Sun szerint konkrétan megveti egymást a rendező és az író, egymást hibáztatva a film minden problémájáért. Állítólag James sokkal inkább a könyvhöz igazítaná a filmet, míg Taylor-Johnson elszakadna attól, hogy kizárólag szexjelenetekkel legyen tele az egész. Nem tudni tehát, ki lesz a rendezője a folytatásnak, a forgatás előreláthatóan a 2016 év elején kezdődik majd.
Arról pedig tegnap érkezett hír, hogy az első rész DVD-verzióján keményebb jeleneteket és egy másik befejezést ígérnek a készítők.